Munkás hétvége volt

2017-11-13 16:33:10

Írtuk már, hogy a DEAC női röplabdázói a felnőttek között két NB2-es bajnokin (csütörtökön Nyíregyházán, vasárnap Debrecenben), közben az ifisták pedig Egerben szintén bajnoki tornán vesznek (vettek) részt - erről egy következő anyagban lesz szó. Az NB2-es csajok végül megdolgoztak mindenhol becsülettel a sikerért - ezúttal azonban az ellenfelek örülhettek jobban.

KUSZKÓ ZSOLT edző:

2017. nov. 9. csütörtök, Nyíregyháza
Női röplabda NB2
Fatum-Nyíregyháza - DEAC 3-0 (25:9, 25:8, 25:18)

KÉPGALÉRIA IDE kattintva érhető el.

- Igazából nem a vereség a baj, hanem az, hogy megint magunk alatt játszottunk. Az utolsó szettben szerkezetileg teljesen átalakítottam a csapatot (valószínű, hogy már hamarabb kellett volna). Az, hogy emiatt történt, vagy csak egyszerűen akkor oldódtunk fel, nem tudom, de teljesen más csapatképet mutattunk innentől kezdve. Voltak időszakok, amikor vezettünk és irányítottuk a játékot, csak ez nem tartott ki végig, így a harmadik szettet is a nyíregyháziak nyerték. A győzelmükhöz szívből gratulálok. Nagyon ügyes fiatalokat ismertünk meg.

2017. nov. 12. vasárnap, Debrecen, DESOK
Női röplabda NB2
DEAC - DSZC-Eötvös DSE 0-3 (19:25, 10:25, 7:25)

- Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni! Nagyon jól indult a mérkőzés, a lányok nagy energiát fektettek az első szettbe, 16 pontig végig vezettünk, irányítottuk a mérkőzést. Majd megfordult az eredmény és sajnos elvesztettük az első játszmát. Ezek után még a második szett elején tudtuk tartani az eredményt, majd ismét mintha kihúzták volna a talajt a lábunk alól. A második és harmadik szettben megint nem voltunk sehol. Ez egymás után már a harmadik ilyen alkalom, hogy egész szettekre nem vagyunk jelen. Változtatnunk kell! Rendet kell tennünk a fejekben!

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2017-11-13 16:33:10

további cikkek a témában
Responsive image
Szombati hazai meccsel térnek vissza a csajok

Koppányi Szabolcs * 2018-11-14 12:00:30

Responsive image
Edzőnk szerint a jövő a miénk

Koppányi Szabolcs * 2018-01-28 22:38:24