Elkezdjük az Extraligát

2020-01-11 11:37:00

A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a Pénzügyőrrel csapnak össze vasárnap 17 órától. Ellenfelünk az alapszakasz során hazai környezetben és a DESOK-ban is legyőzte a DEAC-ot. Ezúttal is a fővárosiak számítanak az összecsapás esélyeseinek, de Fodor Antal abban bízik, hogy játékosai valamelyest meg tudják nehezíteni a komoly terveket szövögető rivális dolgát.

Új fejezet kezdődik férfi röplabdacsapatunk életében: Fodor Antal legénysége az alapszakaszban a harmadik helyet szerezte meg a B-csoportban, így Tóth Andrásék az Extraligában bizonyíthatnak. Azt nem lehet mondani, hogy csapatunk "az ismeretlenbe ugrana fejest" a hétvégén, hiszen a Pénzügyőrrel a bajnokság korábbi szakaszában is találkozott a DEAC. A két összecsapásról ellenlábasunknak vannak kellemesebb emlékei, hiszen a DESOK-ban 3:0-ra, míg saját csarnokában 3:2-re diadalmaskodott. Az idei szezonban a Pénzügyőr még nem szenvedett vereséget a bajnokságban, ez is mutatja, hogy nagyon komoly kihívás előtt állnak a játékosaink.

"Az egyik éremesélyes együttes csarnokában vendégeskedünk. Az alapszakaszban nyújtott teljesítményük alapján reális cél lehet a dobogó a fővárosiaknak, bár nagyon szoros az élmezőny. A találkozó esélyese a Pénzügyőr, de szeretnénk megnehezíteni a vetélytársunk dolgát. Sajnos több betegség és sérülés is hátráltat bennünket, valószínűleg nem tudunk teljes csapattal kiállni a hétvégén. Abban biztos vagyok, hogy olyan tapasztalatokkal gazdagodunk a következő mérkőzésünkön, amelyeket a jövőben hasznosítani tudunk. A hangulatunk egyébként kiváló, a srácok nagyon örülnek, hogy sikerült bejutniuk az Extraligába " - fogalmazott Fodor Antal vezetőedző, aki hozzátette, csapatunk a két ünnep között is készült a következő feladatokra.

NB I. Extraliga
Pénzügyőr SE-DEAC
2020. 01. 12. (vasárnap) 17:00, Pénzügyőr Sportcsarnok

 


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2020-01-11 11:37:00

további cikkek a témában
Responsive image
Újabb értékes győzelmet arattunk

Biró Ádám * 2019-11-17 21:41:00

Responsive image
Dupláznak a röpiseink

Biró Ádám * 2019-10-16 15:38:00