Fordulatokkal teli meccset játszottunk

2020-01-12 20:03:00

A Debreceni Egyetem női röplabdázói a Nyíregyházát fogadták vasárnap délután a DESOK-ban. Együttesünk akarata érvényesült az első két szettben, de a vendégek egyenlíteni tudtak. Az utolsó felvonást az ellenfelünk 15:13-ra nyerte meg.

A 2020-as esztendő első hazai bajnokiját a FATUM Nyíregyházával vívtuk. Jól működtek a sáncaink, ennek köszönhetően 6:3-ra vezettünk. Riválisunk felzárkózott (8:7), de fordítani nem tudott. 19:15-nél időt kértek a vendégek, de az edzők elképzeléseit nem tudták megvalósítani a nyíregyháziak. Tóth Kitti pontjával zárult az első játékrész.

A második szettet remekül kezdtük (6:1). A DEAC játékosai nem ismertek elveszett labdát, Kiss és Árvai nyitásai sok problémát okoztak ellenfelünknek. Az egyre komolyabb előnynek hála Kuszkó Zsolt bátran rotálhatott, többek között Gégény, Stercel, Litvai és Fülöp is lehetőséget kapott. A 16 éves Fülöp Nóra nem szeppent meg, az ő befejezésével tettünk újabb lépést a győzelem felé.

A harmadik játszma előtt komoly fejmosást kaptak a nyíregyháziak, ami hatásosnak bizonyult, mivel szépítettek. A negyedik felvonás rémálomszerűen indult, vetélytársunk zsinórban hat pontot termelt. Egyre tetemesebb lett a hátrányunk (2:16), a lányok a folytatásban valamelyest kozmetikáztak az eredményen. 2:2-re módosult az állás, jöhetett az utolsó periódus. Sokáig úgy tűnt, hogy a DEAC röpisei örülhetnek, mivel a hálónál újra összeállt a játékunk. 13:10-nél közel kerültünk a sikerhez, ám sajnos a végjáték során a Nyíregyháza megoldásai ültek.

Együttesünk a következő héten a BVSC-hez utazik.

"Az első két szettben kiválóan röplabdáztunk. A negyedik játszma végére és az ötödik játékrészre feljavult a játékunk. A 2:0-s vezetés után az eddig kevesebbet szereplő röplabdázók is pályára léptek. Ezen a meccsen is kiderült, ha mentális téren nincs gondunk, bárkit legyőzhetünk ebben a bajnokságban. A lányok bosszúsak a vereség miatt, de a meccs elején nyújtott teljesítményünkre építhetük a folytatásban. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatra, és gratulálni szeretnék a játékosaimnak" - nyilatkozta Kuszkó Zsolt.

NB II Női Bajnokság Kelet B-csoport
DEAC-FATUM Nyíregyháza 2:3 (25:16, 25:8, 17:25, 17:25, 13:15)

Fotók: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Biró Ádám
közzétéve: 2020-01-12 20:03:00

további cikkek a témában
Responsive image
A BVSC ellen javíthatunk

Biró Ádám * 2019-11-09 15:41:00

Responsive image
A címvédő következik

Biró Ádám * 2020-01-24 13:59:00