A kupában javíthatunk pénteken

Frissítés: 2018-10-01 07:57:16

A Magyar Kupában (a szombati bajnoki után egy nappal), bár itthon 3-0-ra veszített a DEAC a vendég Közgáz SC ellen vasárnap, ám nem reménytelen a helyzete, hiszen szoros, némileg szerencsétlen végjátékokkal maradt alul, amiből akár bravúros fordítás is lehet pénteken!

Női röplabda Magyar Kupa selejtező, 1. meccs
2018. szeotember 30. Debrecen, DESOK

DEAC - Közgáz SC 0-3 (-16, -24, -17)
STAT ITT

KÉPGALÉRIA ITT

KUSZKÓ ZSOLT
:
- Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, egyrészt mert nem vagyunk a dupla fordulóra felkészülve, s pontatlanok voltunk, ami a koncentráció hiánya, ebből következően sok hibával kezdtünk. Másrészt egy jól mezőnyöző csapat nehezítette a dolgunkat. A második szettre tudtunk ebből kilábalni, és 24-20-as Közgáz vezetésnél még 24-24 re feljöttünk, de sajnos mint az egész meccs folyamán, úgy ekkor sem volt mellettünk a szerencse. Elment tehát a második szett is. Az ellenfelünk nagyon jól védekezett végig, és hiába tudtunk nagyon sok támadást építeni és kivitelezni, rendre valahogy mindig átjött a labda és a végén nem a mienk lett a pont. Az eredménytől függetlenül ez a mérkőzés is a fejlődést szolgálja. Természetesen dolgozunk tovább, ez is egy állomás, mint a többi. A visszavágó jövő hét pénteken lesz Budapesten, ahol koncentráltabb játékkal tudunk győzni, képesek rá a lányok.



Szombaton szép sikert aratva nyertek a lányok a Miskolc elleni bajnokin, majd egy nappal később már a Magyar Kupában voltak érdekeltek. A fáradtság érződött a mieinken, ám így is jó meccset vívva nehezítették meg a Közgáz dolgát. A második szettben például extra kellett a vendégektől ahhoz, hogy behúzzák azt 24-24 után. Nyitánynak rendben volt ez a dupla meccses hétvége, s látszik, hogy több lesz ebben a gárdában, mint a tavalyiban, hiszen fejlődött, a kerete pedg erősödött.

A kupavisszavágó október 5-én, pénteken, Budapesten (Corvinus Egyetem terme), 18.00 órától lesz. Ám, hogy ne legyen olyan egyszerű, szombaton (okt. 6. 13.00) pedig bajnokin a Kispet ellen - szintén idegenben - csatáznak a Kuszkó-lányok. Hajrá, csajok az újabb dupla meccshez!

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2018-10-01 07:45:18

további cikkek a témában
Responsive image
Pazar meccs, amely nehéz visszavágót sejtet

Koppányi Szabolcs * 2018-10-22 00:57:27

Responsive image
Pénteken Szolnokon, vasárnap itthon a férfi röpisek

Koppányi Szabolcs * 2018-10-18 09:42:04

Responsive image
A megyei rangadót megnyerték a kicsik

Koppányi Szabolcs * 2017-10-13 13:53:30