Pazar meccs, amely nehéz visszavágót sejtet

Frissítés: 2018-10-22 10:52:17

A Magyar Kupában a nyolcaddöntő első meccsén a DEAC férfi röplabdázói értékes sikert aratva győztek a Dunaferr ellen, bár a 3-2-es végeredmény pokolian kemény visszavágót sejtet október 26-án, Dunaújvárosban. 

Férfi röplabda Magyar Kupa, 1. meccs
2018. okt. 21. Debrecen, DESOK

DEAC - Dunaferr SE 3-2 (23, -22, -22, 26, 8)
STAT ITT

KÉPGALÉRIA ITT

FODOR ANTAL:

- Két oka van annak, hogy nehezen nyertünk az egy hete simán legyőzött Dunaferr ellen. Először is ők most erősebb kerettel érkeztek, másodszor pedig nálunk első számú feladónk, Tóth Andris nem játszott. Hasznos meccs volt, hiszen a teljes keret gyakorlatilag az ilyen mérkőzéseken csiszolódik össze rendesen. Mindkét csapat teljes erőbedobással játszott, s bár előzetesen szerettem volna simább sikert elérni, de így utólag azt mondom, hogy egy ilyen remek összecsapásért sose kár. Vagyis örülök, hogy egy ilyen mérkőzést tudtunk megnyerni. Bízom benne, hogy hibáinkat legnagyobb részt kiküszöböljük a pénteki visszavágóig, s remélem, hogy ki tudjuk harcolni a továbbjutást majd!

Ez nem az a Dunaferr volt, mint amelyet NB1-es bajnokin viszonylag nagyobb nehézségek nélkül leküzdöttünk nemrég. 

Hatalmas meccset vívott egymással a két csapat, s látszott, hogy fontos a feleknek a Magyar Kupa. Az első szettet már csak minimális különbséggel hozta a DEAC. Ám ezután alaposan ránk ijesztettek a vendégek, hiszen a másodikat és a harmadikat is megnyerték. A legszorosabb, egyben talán legfontosabb szett a negyedik volt, amely során  Dunaferr a végső győzelemért, a DEAC a versenyben maradásért küzdött. Végül hosszabbításban sikerült egyenlítenie a srácoknak.

A döntő szett 15 pontig ment már csak, s ezt a korábbiakhoz képest igen simán nyerték a mieink.



Így a győzelem megvan, ám a visszavágón nem lehet majd lazítani egy pillanatra sem, hiszen vagy nyernünk kell ott is, vagy, ha kikapunk, csak ugyanígy 3-2-re lehet, de még annál is szorosabb pontaránnyal, mint most, különben ők jutnak tovább.

Fodor Antal beszélt arról is, hogy a jövő héten (26-án) jön az ominózus kupavisszavágó idegenben, majd 27-én, egy nappal később itthon az aktuális NB1-es meccsünk a Kecskeméttel szemben: - "a Kecskemét ellen nem mi leszünk az esélyesek, de fontos meccs lesz az is, ám jelenleg talán még fontosabb a Magyar Kupa, amelyben ki akarjuk harcolni a továbblépést".

Duma: Koppányi Szabolcs
Fotó: Papp Attila


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Koppányi Szabolcs
közzétéve: 2018-10-22 00:57:27

további cikkek a témában
Responsive image
Ügyes, fiatal csapattól kaptunk ki

Koppányi Szabolcs * 2017-10-24 13:33:00

Responsive image
Pécsen a játszmák eleje volt jobb általában

Koppányi Szabolcs * 2018-03-26 10:10:20

Responsive image
Először vesztett szettet a Kecskemét a bajnokságban

Koppányi Szabolcs * 2018-10-28 02:41:34