DEAC
Debreceni Egyetem Atlétikai Club

Szakosztályok

 

kekboxtop
kekbox-idezojel

Prof Dr. Bitskey István
DEAC Elnök


A DEAC megújult honlapján örömmel köszöntjük olvasóinkat. Reméljük, hogy itt hasznos információkat és debreceni sikerekről szóló beszámolókat talál majd minden sportbarát...
btn tovabb vilagos

kekboxbott

 

                                                       

 

 

LABDARÚGÁS

 

 FUTSAL

 

 

 

 

 

 

 Élő eredmények 

Szakosztály

   Történelem

 

 

2005-ben alakult meg a D-Medikus SE, a többszörös DEK kupa győztes és Medikus kupa győztes orvostanhallagátokból álló együttes Vámos Miklós vezényletével. Az elsöprő fölénnyel megnyert bajnoki cím ellenére sem volt lehetősége feljutni a csapatnak az NB2-be, így következő évben Csosz mester lemondott, és  a csapatot Vágó Zsolt vette át, akivel egy 3. helyezés után ismét kivívott bajnoki cím hozta el várt feljutást.

 

 

NB II-ben a csapat a középmezőnyben végzett, majd Vágótól is búcsút intettek. A folytatásban Leiter Imre irányította a gárdát, ami visszaesett a megyei bajnokságba, és ott a második helyen végzett.

 

 

2011-ben Medgyessy Sándor vezetésével új szellemmiséggel és kellő profizmussal készülhetett a csapat az NB II-be való visszajutásra. A 2012-ben ezüstérmes csapat a visszalépő Balmazújváros utódjaként, annak junior csapatával indulva jutott vissza az NB II-es bajnokságba, azzal a céllal, hogy az első évben biztos bennmaradás, majd egy biztos középmezőnybeli tagságot sikerül elérni. Ha lenne rá mód, és az egyetem biztosítaná az erősebb igazolások lehetőségét, akkor akár az NBI/B is elérhető célkitűzés lenne.

 

 

2012 óta a DEAC-nak általános iskolás korú utánpótlás csapatai is vannak.  "Célunk egy olyan erős utánpótlásbázis felépítése, ahol a fiatalok általános iskolás kortól a középiskolán keresztül az egyetem elvégzésével és akár azon túl is folyamatosan tanulni és sportolni tudjanak sportösztöndíjas támogatás segítségével."

KELETTERV LOGO 522

Share

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés