A Debreceni Floorball SE 2003-ban alakult és ezzel kezdetét vette a debreceni floorball igazi hőskorszaka. A megalakulást követően az U15-ös bajnokságban indult el először debreceni csapat. 2004-ben az OB III keleti csoportjában első alkalommal lépett pályára debreceni csapat a felnőttek mezőnyében. Az igazi sikerkorszak 2005-2007 között datálható: Előbb az OB III keleti csoportját „abszolválták” Varga Tibor tanítványai, majd az OB II-t veretlenül sikerült megnyerni. A legaranyosabb emlék mégis a 2006/2007-es esztendőhöz köthető: abszolút újoncként előbb a rájátszásba, majd a bajnoki döntőbe sikerült bejutni, majd ott is diadalmaskodva megszületett a cívisvárosi floorball eddigi egyetlen OB I-es elsősége! A debreceniek így jogot szereztek arra, hogy az Európa Kupában részt vegyenek. Itt sajnos győzelemmel nem, de hasznos tapasztalatokkal sikerült tovább gazdagodni. A bajnoki aranyérmet követően továbbra is kitűnő játékosok alkották a debreceniek keretét, de a dobogóra éppen nem sikerült odaérni (két negyedik helyezés következett). Az újabb sikeres évadra 2009/2010-ig kellett várni: a végig kiélezett harcban végül éppen lemaradtak a hajdúságiak az aranyéremről, de a Magyar Kupát sikerült elhódítani. A győzelem azonban egy sikeres korszak végét is jelentette. A csapat továbbra is az OB I tagja maradt, de már csak két hatodik helyre futotta. 

Az egyetemi egyesület 2013. nyarán kezdte meg működését. Célunk, hogy olyan egyesületet alkossunk, amely tagjai büszkén vallják magukat a csapat tagjainak, az egyetem polgárainak, valamint a honi floorball meghatározóinak!

Email: deacfloorball@gmail.com
Facebook: facebook.com/deacfloorball