SOKBA KERÜLT A ROSSZ KEZDÉS

A második félidőben nagyot küzdött, de nem tudta eltüntetni első húsz perc során összeszedett tetemes hátrányát a DEAC férfi kosárlabdacsapata a bajnoki címvédő Falco-Vulcano Energia KC ellen, így Kovács Adrián csapata tíz mérkőzés után öt győzelemmel és öt vereséggel, a tabella nyolcadik helyén áll.

Az ünnepek lázában égve a DEAC játékosai Mikulás-sapkákban futottak ki a pályára, és csomagokkal kedveskedtek szurkolóiknak. Persze a hazai szimpatizánsok elsősorban egy győzelemnek örültek volna, azonban ehhez a bajnokságban veretlen, a hétközi Bajnokok Ligája-fordulóban elsöprő sikert arató Falco KC testén keresztül vezetett az út. Kovács Adrián ráadásul továbbra sem számíthatott a sérült Somogyi Ádámra, és Isaiah Armwood is csak a kispadon kezdett.

A szombathelyiek címvédőhöz méltóan kezdtek, a sorozatterhelés ellenére fáradtságnak nyoma sem látszott Váradiék játékán. Curry és Benke is eredményes volt, a hajdúságiak oldaláról azonban sokáig nem érkezett válasz. Az első DEAC-pontokat a korábban a Falcoval bajnoki ezüstéremig jutó Milos Boriszov tette fel a táblára. A sárga-kékek megállíthatatlanul gyártották a kosarakat, a negyed végére kétszámjegyűvé vált a különbség. (8-20)

A játék képe a rövid szünet sem hozott változást, Gasper Okorn csapata feltartóztathatatlannak bizonyult a támadó térfélen, Polyákék pedig hiába keresték az ellenszert. A hazaiak az eredmény ellenére jól kosárlabdázó Bognár Kristóf triplájával mindössze a tizennegyedik percben lépték át a 10 pontos határt, addigra a vasiak 26-nál jártak.  Már a harmincat súrolta a különbség, amikor ébresztőt fújt a debreceni publikum, a játékosok pedig megértették az üzenetet, Manigat vezetésével egy 12-0-s futást produkáltak, és látótávolságba kerültek a nagyszünetre. (28-45)

A fordulás után is megmaradt a tűz a hazaiakban, Boriszov duplája révén hosszú idő után először jött be 10 alá a Debreceni Egyetem gárdája. (42-51) A vendégeket Benke extra triplája segítette át a holtponton, Filipovitynak és Perlnek köszönhetően pedig visszaállni látszott a félidei differencia. (53-65)

Becsülettel kapaszkodtak a fehér-feketék, egy újabb 8-0-lal ismét 10 alá kerültek. (61-70) Három perccel a végső dudaszó előtt a magára találó Moody hármasai rég nem látott közelségbe repítették a DEAC-ot, (66-73), de a bombaformában lévő Filipovity kosarai lehűtötték a kedélyeket. Kisvártatva Curry zsákolása bevitte a kegyelemdöfést is, így hiába a nyerte meg a második félidőt Kovács Adrián együttese, a vendégek magukkal vitték a győzelemért járó bajnoki pontokat Szombathelyre.


DEAC – FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 73- 88 (8-20, 20-25, 25-20, 20-23)

DEAC: MOODY 13/9, MANIGAT 11/9, BORISZOV 14/9, Bognár 9/3, Tóth Á. 8

Csere: Armwood 3, Polyák 8/3, Omenaka -, Harrison 7.

Edző: Kovács Adrián

FALCO: Curry 8, Váradi 5, BENKE 17/6, Krivacsevics -, Reddic 5

Csere: PERL 15, Hooker 7/3,  FILIPOVITY 25/12, Devaughn 6, Lake -.

Edző: Gasper Okorn

Kovács Adrián: – Nem szabad így kezdenünk egy mérkőzést, ez nem csak a Falco ellen, de senki ellen sem fér bele. A csapat nagyot küzdött, a fordulás után sikerült extra energiákat felvinnünk a pályára, és közelebb kerülnünk. A felzárkózás sok energiát kivett belőlünk, és a kulcsjátékosaink elfáradtak a végére, így megérdemelten nyertek a vendégek.

Gasper Okorn: – Fontos volt a kezdés, sikerült limitálnunk a DEAC jó dobóit, és nehéz dobásokra kényszerítenünk őket. Annak nem örülök, hogy a 26 pontos előnyünket nem sikerült tartanunk, de a legfontosabb pillanatokban jó döntéseket hoztunk, és magabiztosan nyertünk. Nagyon értékes győzelem ez, azt gondolom, hogy nem sok csapat fog idén győzelemmel távozni Debrecenből.