DASE U16: Újabb rangadót húztunk be

Továbbra sem találnak legyőzőre Köstner Tamás tanítványai, akik ezúttal a Hajdúnánást múlták felül három góllal.

Csoportrangadóra került sor szombaton, ugyanis makulátlan mérleggel rendelkező korosztályos együttesünk a második helyen álló Hajdúnánás ellen lépett pályára. Köstner Tamás fiai számára kiemelt fontosságú volt ez a párharc, ugyanis egy győzelemmel leszakíthatták volna közvetlen riválisukat, nyolc pontra távolodva a kék-sárgáktól.

Mezőnyjátékkal kezdődött a találkozó, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni. Negyedóra elteltével aztán a hazai csapat átvette az irányítást, ám védelmünk jól zárt, így igazán nagy helyzet nem adódott a debreceni kapu előterében. A játékrész hajrájára fordulva a mieink lövésekkel jelezték, hogy a győzelemért utaztak Hajdúnánásra, de az erőfeszítések a szünet előtt nem vezettek eredményre, gól nélkül zárult az első játékrész.

A második játékrész elején gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a DASE, s Vona Ferenc három perccel a szünet után előnyhöz is juttatta csapatunkat. Riválisunk gyorsan felébredt, s ellentámadások végén több helyzetet is kialakított, ám továbbra is jól védekeztek a mieink. Az utolsó félórában tovább nőtt csapatunk fölénye, csupán idő kérdése volt a második gól, melyet ismét Vona szerzett, a 73. percben már kettővel vezettek fiataljaink. Két percre rá egy öngóllal kialakult a 3–0-s végeredmény, a DASE megőrizte veretlenségét, ráadásul nyolc pontra ellépett közvetlen riválisától. Köstner Tamás tanítványai a következő fordulóban a Derecskét látják vendégül.

Megyei U16-os bajnokság, 9. forduló

Hajdúnánás FK–DASE 0–3 (0–0)

DASE: Birta – Terdik, Rácz (Huszti, 67.), Orsó, Velenczki, Terdik, Vona, Burai (Szűcs D., 65.), Bikki, Harsányi (Ficsor, a szünetben), Palotai

Gólszerző: Vona (48., 73.) Qurikó (75. – öngól)

Köstner Tamás: Sok hiányzónk volt a mai mérkőzésen, nem is sikerült úgy kezdenünk, ahogyan azt vártuk. Az első játékrészben hiányzott a csapatból a dinamika, nem voltak meg a ritmusváltások, ellenfelünk pedig kellően agresszívan, szervezetten védekezett, s a kontráik is veszélyesek voltak. A második játékrészben már dinamikusabban futballoztunk, ennek köszönhetően gyorsan vezetést szereztük. A mérkőzés utolsó félórájában már egyértelműen mi domináltunk, s összességében megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk.