Folytatódott a győzelmi szériánk

A Debreceni Egyetem alakulata sorozatban ötödik meccsét is sikerrel vette a bajnokságban.

A DEAC női röplabdázói vasárnap este hazai környezetben folytathatták a menetelésüket az NB II E-csoportjában. Kuszkó Zsolt tanítványai optimistán várhatták a Jászberény elleni összecsapást, hiszen ugyan az első fordulóban kikaptak a Nyíregyházától, ám ezt követően nem botlottak a bajnokságban. A keretekre pillantva megállapíthattuk, hogy vezetőedzőnknek nagyobb merítési lehetőség állt a rendelkezésére ezen a meccsen, mivel a vendégek mestere csak nyolc játékosra számíthatott, míg nálunk tizenketten léphettek pályára.

Két ponttal nyitottuk a meccset, majd becsúszott egy rossz nyitás, de nem sokkal később Árvai Vanessza szép ejtése meglepte az ellenfelünket. A folytatásban egyre magabiztosabbá vált a játékunk, ennek köszönhetően duzzadt a fölényünk, végül magabiztosan húztuk be az első felvonást.

A második etap alaphangját Borók Orsolya egy ásszal adta meg, majd Mátyus Panna nyitásaival gyűlt meg a vendégek baja. Ezúttal is egyre inkább eltávolodtunk a JRK-tól, 8:3-nál időt kért Bajáriné Pesti Anikó. Az intelmei hatottak, hiszen felzárkóztak a jászberényiek, így Kuszkó Zsolt szintén elbeszélgetett a röplabdázóival. Tartotta magát a vetélytársunk, ennek ellenére ezt a játszmát is sikerült megnyernünk.

A Jászberény a harmadik szettet 5:0-s sorozattal indította, ezzel azt bizonyította, hogy nem akar beletörődni a vereségbe. A korán megszerzett fórt viszonylag stabilan őrizték Faragó Fanniék, így összejött a szépítés. Szerencsére a kisebb megtorpanás ellenére a negyedik etapban le tudtuk zárni az összecsapást. Ebben a periódusban főleg Péteri Vanda és Hajdu Anna megoldásai ültek, így viszonylag hamar megnyugodhattunk (10:4). A hátralévő időben a vendégek igyekeztek megnehezíteni a dolgunkat, ám újabb fordulat már nem következett.

A tabella második helyén álló DEAC vasárnap a sereghajtó Kistext otthonában növelheti a pontjai számát.

NB II E-csoport
DEAC-JRK 3:1 (25:14, 25:19, 21:25, 25:21)

Fotó: Papp Attila