NEM BECSÜLHETJÜK LE A MISKOLCIAKAT

A Debreceni Egyetem női futsalosai a szekszárdi vizit után a Miskolci Vénusz otthonában lépnek pályára. Együttesünk a második helyen áll, míg ellenfelünk a hatodik pozíciót birtokolja, a csapatokat kilenc pont választja el egymástól. Intő jel lehet, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egylet az Astra és a TFSE-Szertarsport.hu dolgát is megnehezítette.

Nem sokat pihenhet a DEAC női futsalcsapata a Szekszárd legyőzését követően, hiszen Üveges Katalinék a Miskolci Vénusz csarnokában vendégeskednek szerdán 18.30-tól. Ellenfelünk öt forduló alatt csupán három egységet szerzett, de a listavezető TFSE-Szertarsport.hu és a harmadik helyen tanyázó Astra is csak egy góllal verte a miskolciakat.

“Nem szabad lebecsülni a miskolciakat, ugyanis jó játékra képesek, főleg hazai környezetben. Vetélytársunk egyik legjobbja André Antónia, aki az előző szezonban nagypályán játszott. Amennyiben az eddigi meccsekhez hasonló mentalitás és hozzáállás fog jellemezni bennünket, megszerezhetjük a három pontot. Szerencsére a betegséggel küzdő játékosaink meggyógyultak, valamint Tóth Nórának és Fekete Gabriellának is lejárt az eltiltása, így bővebb lesz a keretünk” – nyilatkozta Krascsenics Csilla.

A DEAC az előző játéknapon Szekszárdot is “bevette”, a lányok 5-1-es diadallal erősítették meg a második pozíciójukat a táblázaton.

“Az eredmény kicsit csalóka, hiszen nem volt ennyire egyoldalú az összecsapás. A szekszárdiakat elsősorban fiatalok alkotják, akik az egész meccs alatt pörögtek. Az első félidőben egyértelműen mi domináltunk, a második játékrészben a kihagyott helyzetek miatt bosszankodhattunk” – fogalmazott Csilla.

A nyáron igazolt Krascsenics Csilla az előző mérkőzéseken bizonyította, hogy jó vásárt csináltunk vele. A 21 esztendős játékos eddig hat gólt termelt, nála többször csak Horváth Viktória köszönt be a csapatunkban.

“Öt mérkőzésen hat találatot szereztem, ami nem rossz mutató. Ennek ellenére szeretnék még fejlődni, minél többet ki akarok hozni magamból. Elégedett vagyok az eddigi teljesítményemmel, de a csapattársaim is kellettek ehhez” – zárta mondandóját Krascsenics.

Női Futsal NB I. – 6. forduló
Miskolci Vénusz-DEAC
2019. 10. 09. (szerda) 18:30, Miskolci Városi Sportcsarnok