A DEAC számára megkezdődnek az alsóházi küzdelmek az NB I/B-ben. Az első ellenfél a Százhalombatta lesz vasárnap a DESOK-ban.
Nehéz hónapok előtt állnak a Debreceni Egyetem kézilabdázói, akik a kiesést próbálják elkerülni. Nem lesz egyszerű, hiszen a tízcsapatos alsóházban az utolsó hat búcsúzik a másodosztálytól, de az első négy sem marad bent automatikusan, hanem még osztályozót is játszania kell a tagság megőrzése érdekében.
– Mindannyian csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült a felsőházban végezni, hiszen úgy érezzük, több van ebben a csapatban, amit még eddig nem sikerült kihozni – kezdte a DEAC játékosa, Pethő Ákos. – A szezon során hányatott sorsunk volt, sok sérülttel, beteggel, emiatt nem tudtunk jól felkészülni a mérkőzésekre. Valahol van abban realitás, hogy itt tartunk. Nem sikerült azt a munkát elvégezni, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy stabil, jó teljesítményt nyújtsunk és az első ötben végezzünk. A várakozásokkal ellentétben így most nem azért küzdünk, mint amit előzetesen elterveztünk, de most már előre tekintünk, mert ki kell vívnunk a bennmaradás jogát, minden játékos ezért fog harcolni. Bár számunkra ismeretlen ellenfelek várnak ránk, viszont vannak olyan játékosok, akikkel korábban más csapatban találkoztunk, vagy játszottunk ellenük. Hatalmas a tét, de minden mérkőzésnek úgy futunk neki, hogy innentől nem kaphatunk ki, mert osztályozós helyre kell kerülnünk.

A DEAC a nyugati csoport alsóházi csapatai ellen küzd majd a pontokért, elsőként a Százhalombatta ellen, amely 12 ponttal a második helyről várja a küzdelmeket, míg együttesünk 8 egységgel jelenleg az ötödik. Pest megyei riválisunk hozzánk hasonlóan nyolcadikként zárta az alapszakaszt, ám a mezőny második feléhez tartozó csapatok ellen sikeresebben teljesített, ennek köszönhető, hogy az áthozott pontjai száma magasabb, mint a DEAC-é.
– A belső posztos játékosaik nagyon erősek. Van olyan kézilabdázójuk, aki tavaly egy keleti csoportos csapatban játszott ellenünk, és meggyűlt vele a bajunk, sok gólt lőtt. Mindenképpen arra készülünk, hogy jó játékosokkal kerülünk szembe. A battaiak vélhetően a saját játékukat próbálják majd játszani, és nem a miénkhez igazodni – zárta a DEAC irányítója.
A találkozóra belépőket a helyszínen lehet vásárolni 1000 és 500 forintos árakon, illetve lesz élő közvetítés a DEAC Youtube-csatornáján.
NB I/B–alsóház, 1. forduló
DEAC – Százhalombattai KE
vasárnap 14:30, DESOK
