A DASE U13-as csapata vasárnap két hajdúsámsoni alakulat ellen lépett pályára, mely párharcokat négy gólt szerezve nyerték meg.
A hét utolsó napján két idegenbeli találkozó várt Hegedűs Györk srácaira, mindkettőt hajdúsámsoni gárdák ellen vívták. Az első mérkőzésen végig fölényben futballoztak ifjoncaink, birtokolták a labdát, irányították a játékot. Ennek meg is lett az eredménye, Fórizs Gábor a 8. percben megszerezte a vezetést. A folytatásban növelhette volna előnyét csapatunk, ám a hazai cerberus hatalmas bravúrokat bemutatva őrizte meg kapuját az újabb góltól, így ezt a találkozót 1-0-ra hozták srácaink.
A második mérkőzésen még jobban kidomborodott a két csapat közti különbség, a mieink szinte egykapuztak, ellenfelük térfelén tartva a labdát. A fölény hamar góllá érett, 6. percben Rácz Dávid villanását követően megszületett az első találat. Három minutum elteltével Fórizs Gábor duplázta meg csapatunk előnyét, majd nem sokra rá Kállai Kevin is feliratkozott a gólszerzők közé. A hazaiak, próbálván elkerülni a nagyarányú vereséget, megszállták kapujuk előterét, tették ezt sikeresen, ugyanis az eredmény már nem változott a hármas sípszóig. Szép volt, srácok!
Megyei U13-as bajnokság, 7. forduló
DASE–Hajdúsámsoni TTISZE 1–0 (1–0)
DASE: Nagy A., Fórizs, Szilágyi, Palercsik, Bartha, Rácz, Elek, Hegedűs, Dan
Cserék: Tóth B., Freudenfeld, Papp B., Pindicska, Kállai
Vezetőedző: Hegedűs Györk
Gólszerző: Fórizs (8.)
DASE–Hajdúsámsoni FC 3–0 (2–0)
Gólszerzők: Rácz (6.), Fórizs (9.), Kállai (17.)
Hegedűs Györk: Talán az első meccs volt valamivel nehezebb, ám végig mi domináltunk, fölényben futballoztunk. Ellenfelünk elvétve jött át a tétfelünkre, de komolyabb veszélyt nem jelentettek a kapunkra. Az volt a kérdés, hány gólt tudunk lőni, ám a sámsoni kapus remek napot fogott ki, több bravúrt is bemutatott, így az első félidei találatunkkal sikerült nyernünk. A második meccsen sokkal bátrabban futballoztunk, lényegében az történt a pályán, amit mi akartunk. Helyzeteinkből hármat értékesítve nyertük meg ezt a párharcot is. Összességében mindkét találkozón megérdemelt győzelmet arattunk, gratulálok a srácoknak!
