DASE U14: Gólgála Lakatos Roland vezérletével

Hegedűs Györk együttese jó játékkal érvényesítette a papírformát, fiataljaink kilenc gólig meg sem álltak Hajdúhadházon.

Tavaszi veretlensége megőrzésére készült a DASE U14-es csapata vasárnap délelőtt, Hegedűs Györk tanítványai a stabil középcsapatnak számító Hajdúhadház otthonába látogattak. A jelenlegi forma mellett az erőviszonyok is a mieink sikerét ígérték, ősszel, hazai környezetben magabiztos győzelmet arattunk riválisunk felett, azóta pedig a játék minden elemében sokat fejlődött a csapat.

Mindez hamar megmutatkozott a mérkőzésen, öt perc sem telt el a kezdő sípszó után, amikor Lakatos Roland máris vezetést szerzett a mieinknek. Nem sokkal később Pindicska Máté volt eredményes, majs ismét Lakatos mattolta a hazaiak hálóőrét – szűk negyedóra elteltével már hárommal vezettünk. A Hajdúhadház első helyzetét gólra váltva ugyan szépített, de egy percre rá visszaállt a különbség, majd Lakatos megszerezte harmadik találatát a mérkőzésen, s egy szép támadás végén Villás Levente is betalált.

A fordulás után már csak az volt a kérdés, hogy mennyi lesz közte, s bár fiataljaink a második félidő elején is fölényben futballoztak, szép támadásokat vezettek, de a helyzeteket sokáig nem sikerült gólra váltani. A 61. percben aztán Lakatos megtörte a jeget, majd nem sokkal később ismét beköszönt, a kettő között azonban megszületett a második hadházi találat is. A 9 –2-es végeredményt Palercsik Zalán állította be, korosztályos együttesünk ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott a Hajdúhadház otthonában.

Megyei U14-es bajnokság, 19. forduló

Hajdúhadházi FK–DASE 2–9 (1–6)

DASE: Varga K., Nagy A., Villás, Szilágyi Zs., Kristóf, Lakatos, Pindicska, Kiss B., Ivánka

Cserék: Ördög, Szűcs, Palercsik, Harsányi, Rácz, Elek

Edző: Hegedűs Györk

Gólszerzők: Lakatos R. (5., 13., 23., 61., 62.), Pindicska (11.), Asztalos – öngól (18.), Villás (32.), Palercsik (70.)

Hegedűs Györk: Jól kezdtük a mérkőzést, hamar eldöntöttük a három pont sorsát. Nagyon jól játszottunk, kiütközött az erőfölényünk, egy percre sem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri a találkozót. A hadházi srácok ügyesek és lelkesek voltak, de a saját játékosaimnak is jár a gratuláció, mert végig koncentráltan, fegyelmezetten és eredményesen futballoztak.