U17-es csapatunk lehengerlő játékkal győzte le vasárnap a Miskolc gárdáját.
Hiába játszott jól a szezonnyitón Dobos Attila együttese, a mérkőzés végén a Vác örülhetett, mely gárda 3-2-re megnyerte a párharcot. A fiúk arra készültek, hogy a következő fordulóban bezsebelik a három pontot, a Miskolc elleni mérkőzés végén győztesen hagyják el a pályát.
Nem is kezdődhetett volna jobban a mérkőzés, a Dobos-tanítványok már az 5. percben bevették a borsodiak kapuját: Lázár Bence iramodott meg a jobb oldalon, majd adott középre, ahol érkezett Bárány Bogát, aki nem hibázott, állítgatás nélkül lőtt a kapuba. A mieink domináltak, a vendégek térfelén zajlott a játék, levegőben lógott a második találat: ezúttal bal oldali védőnk, Kecskés Martin robogott el szélen, beadását a jó ütemben érkező Bartók Csaba vágta a hálóba. Próbált a Miskolc visszajönni a meccsbe, de védelmünk tökéletesen zárt, minden kísérlet elhalt térfelünk közepén. Fiataljaink viszont szemre tetszetősen, kombinatívan futballoztak, nyomás alatt tartották a zöld-fehéreket. A 28. percben Bárány Bogát törtbe a tizenhatoson belülre, csak szabálytalanul tudták megállítani, a játékvezető, aki végig kiválóan vezette a mérkőzést, habozás nélkül mutatott a tizenegyespontra. A labda mögé a sértett áll, gólfelelősünk nem is hibázott, biztos lábbal értékesítette a büntetőt. A félidő hátralévő részében is fölényben játszott csapatunk, de az újabb helyzeteket nem sikerült értékesíteni, így maradt a háromgólos előny.
Szünet után sem változott a játék képe, a magabiztos vezetés ellenére is támadásban maradtak fiataljaink, állandó veszélyben tartották a vendégek kapuját. A cserék is jól szálltak be, megmaradt a lendület, a gólra törő játék. Próbálkozott ugyan a borsodi gárda, de hasztalan, védelmünk továbbra is kiválóan zárt. A 79. percben Juscsák Csaba ugratta ki Ujvári Zsombort, aki miután átvette a labdát, védhetetlenül bombázott a léc alá. Innentől mindenki támadott, a hátsó emberek is gólt akartak rúgni, a fiúk nem figyeltek a védekezésre, ezt ki is használta a Miskolc, két minutum alatt kétszer vették be Lévai Levente kapuját. Ám ez csak a szépítésre volt elég, még arra sem volt esélyük, hogy pontot mentsenek. Csapatunk végül teljesen megérdemelten 4-2-re nyerte meg a mérkőzést.
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 2. forduló
DEAC – MVSC-Miskolc: 4-2 (3-0)
DEAC: Osztotics (Lévai 46’) – Lázár, Oláh, Sipos (Papp K. 56’), Kecskés, Bárány, Molnár (Scnheider 56’), Incze (Juscsák 46’), Pirka (Varga D. 56’), Bartók (Etemez 46’), Vida (Ujvári 46’)
Vezetőedző: Dobos Attila
Gólszerzők: Bárány 5’, 28’, Bartók 13’, Ujvári 79’
Dobos Attila: A héten átbeszéltük és javítottuk a Vác elleni hibákat, a mérkőzés előtt pedig elmondtam a srácoknak, ma csak a győzelem az elfogadható. Ennek megfelelően kezdtünk, támadólag léptünk fel, sikerült is hamar megszereznünk a vezetést. Lendületesen, szemre tetszetősen futballoztunk, hátulról építkezve, pontos passzokkal szőttük támadásainkat, helyzeteket dolgoztunk ki, ennek meg is lett az eredménye, háromgólos előnnyel zártuk az első játékrészt. Ha kicsit pontosabbak vagyunk a végjátékoknál, végleg le is zárhattuk volna a mérkőzést. A második félidőben mindenkinek megadtam a lehetőséget, támadójátékunk a cserék után is rendben volt, nem egyszer kerültünk ziccerbe, de csak egyet sikerült értékesítenünk. A nagy előny birtokában kissé rendezetlenekké váltunk, mindenki támadni akart, túlságosan kinyíltunk hátul, kaptunk is két gólt. Győzelmünk azonban egy percig sem forgott veszélyben, erre esélyt sem adtunk ellenfelünknek. A játék minden elemében jobbak voltunk mint a Miskolc, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. A védekezésünkre a jövőben jobban oda kell figyelni, kicsit sok a kapott góljaink száma. Gratulálok a fiúknak a szép és eredményes játékhoz.
