Abszolút partiban a kiemelt akadémiával

Kisvárdán játszott az U12-es csapatunk, mely településen parádés teljesítménnyel rukkoltak elő a fiataljaink.

Az utánpótlás korosztályoknál, ha valami borítékolható, amikor egy kiemelt akadémia fogad egy „gyengébb” csapatot az az, hogy győz a jobb. Épp erre az elméletre cáfoltak rá majdnem a mieink szombaton a Várda otthonában.

Urbin Péter tanítványai olyan elánnal kezdték a mérkőzést, hogy az már az első perctől érezhető volt, nem bokszzsáknak érkeztek Szabolcs megyébe. Tűz, akarat, elszántság, minden megvolt a srácainkban, ami kell is a sikerhez. Erre lehet építeni, sőt kell is! Úgy védekezésben, mint támadásban, egyszerűen hiba nélkül hozták le fiataljaink a mérkőzés jelentős részét. Aki soha nem járt gyerekek meccsén, nem valószínű, hogy ránézésre el tudta volna dönteni, a két gárda közül melyik a kiemelt akadémia.

Ha pedig már írtuk, hogy hiba nélkül játszottak jószerivel ifjoncaink – akik végül 5–3–ra alulmaradtak – igazából a találkozó vége felé sem a hibák miatt kaptak elkerülhető gólokat. A kisvárdaiak szögletvariációval nem tudtak mit kezdeni, ebből születtek a hazai találatok, ezeknek köszönhették a győzelmet a szabolcsiak. Ifjoncaink emelt fővel jöhettek le a pályáról, végig partiban voltak ellenfelükkel, sőt a győzelemért küzdhettek. Csak így tovább!

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 4. forduló

Várda Labdarúgó Akadémia–DEAC 5–3

DEAC: Szegedi – Bacsa, Laczkó, Mányi, Bényei, Greskó, Balázs, Nagy R., Kóder

Cserék: Ujvárosi, Molnár, Sebestyény, Farkas, Hidi, Lakatos, Fésűs, Szabados, Horváth B.

Vezetőedző: Urbin Péter

Gólszerzők: Molnár 14’, Balázs 15’, 20’

Urbin Péter: Parádésan játszottunk, mindössze az ellenfél szögleteivel nem tudtunk mit kezdeni. Szemmel láthatóan fejlődik a csapat, többen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt, aminek nagyon örülök. Az pedig, hogy az akadémisták ellen ilyen produkcióra voltunk képesek, egyszerűen csodálatos. Büszke vagyok a srácokra!