Kijött a különbség

Az U13-asaink Kisvárda otthonában léptek pályára bajnoki mérkőzésen szombaton.

Egy dolgot jó, ha tisztán látunk, a várdai egy kiemelt akadémia, nem mellesleg tavaly otthonukban 15 gólt kaptunk. Persze a labda gömbölyű, olykor-olykor csodára is képes lehet vele egy-egy csapat, ez most nem az a nap volt a mieink szempontjából, de ne rohanjunk ennyire előre!

A Kisvárda a mérkőzés első pillanatától agresszívan futballozott, a párharcok jelentős részét megnyerte, óriási nyomást gyakoroltak ránk. A mi fiainkon az látszott, mintha meg lennének ijedve az akadémistáktól, az ukrán szavaktól, mindentől, pedig kár volt. Hogy miért is volt kár? Támadásban voltak szép megoldásaink, ígéretes akcióink. Mégis sokszor féltünk, ami a mentális dolgokban még inkább kiütközött. Jóllehet, sokat fejlődött ez a korosztály, látszik a beletett munka mind Balla Imre, mind a gyerekek részéről. Egyszerűen el kell hinniük a gyerekeknek, hogy vannak, vagy legalábbis lehetnek olyan jók, mint bárki más. Láthatóan, érezhetően több van ebben a gárdában, mint az a húsz perc, ami alatt nyolcat vágott a szabolcsi csapat. Azzal el is döntöttek mindent, csak a végeredmény volt kérdéses, ami maradt végül 8–0.

Ebből is látszik, hogy azon a kritikus perióduson túllendülve már voltak olyan megoldások srácaink részéről, amik a jövőt illetően arra sarkallnak, hogy bizakodjunk, a srácok pedig ne féljenek, senkitől és semmitől.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 4. forduló

Várda LA – DEAC: 8-0

DEAC: Szilágyi – Bodolai, Németh, Nagy M., Szabó, Kozma Bence, Nagy Á., Bakó, Juhász

Cserék: Nagy A., Nánási, Barna, Kozma Balázs

Edző: Balla Imre

Balla Imre: A mérkőzés teljes egészében dominált a Kisvárda, bedarált minket, egy gyors, agresszív futballt játszottak, mellyel nem tudtunk mit kezdeni. Megijedtünk az akadémiától, az ukrán labdarúgóiktól, pedig csak el kellene hinnünk, hogy nincs mitől félnünk. Sokat fejlődtünk, ha mentálisan el tudunk érni egy még magasabb szintet – ezen leszünk –, akkor nem lesz gond a jövőt illetően.

P.I.