A végén csattant Pindicska Máté ostora

U14-es csapatunk akaratból, elszántságból és küzdőszellemből jelesre vizsgázott a Monor elleni találkozón.

Egy Szolnok elleni nagyarányú vereséget követően készült a következő mérkőzésre Szabó János együttese, mely nem ígérkezett könnyűnek, ugyanis az 5. helyen álló Monort ellen léptek pályára tanítványai. A kérdés az volt, sikerül-e trénerünknek felrázni a társaságot, a fiúk pedig képesek-e kilábalni a hullámvölgyből.

Lendületesen kezdett csapatunk, már az első perctől megpróbálták srácaink ráerőltetni akaratukat ellenfelükre. Feltolva a védekezést, agresszívan letámadtak, sok labdát szereztek, nem egyszer került veszélybe a monori kapu. Gól viszont nem született, a végjátékoknál rossz megoldást választottak a fiúk. A vendégek is próbálkoztak, ám védelmünk tökéletesen zárt, ha kellett, Elek Zsombor mutatott be remek védéseket. A mieink birtokolták többet a labdát, a Monor inkább kontrákkal operált, de a félidő végéig egyik oldalon sem zördült meg a háló.

A folytatásban is inkább csapatunk dominált, a kék-fehérek továbbra is kontrákkal kísérleteztek, de ezeket jól reagálták le fiataljaink. A mieinknek többször is sikerült megbontaniuk ellenfelük védelmét, helyzetek is adódtak, ám egyet sem sikerült gólra váltani. Már úgy nézett ki, a csapatok megosztoznak a pontokon, ám Pindicska Máté jól ismerhette azt a mondást, akkor kell gólt rúgni, mikor az ellenfél már nem tud rá válaszolni. A 80. percben jókor volt jó helyen, egy távoli lövés után a kapufáról kipattanó labdát a hálóba juttatta. Ezzel megtört a jég, csapatunk megszerezte első győzelmét az idei szezonban.

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 4. forduló

DEAC – Monori SE: 1-0 (0-0)

DEAC: Elek – Víg (Mosolygó 52’), Gombás, Tömöri, Spadafora (Pindicska 41’), Berki, Sárközi, Bencze (Pósán 65’), Varga Á., Toka, Gáll (Aczél 41’)

Vezetőedző: Szabó János

Gólszerző: Pindicska 80’

Szabó János: Tudtuk, hogy nehéz 80 perc vár ránk, ellenfelünk jó játékerőt képvisel, a srácokban meg benne volt, hogy még nem szereztünk pontot. Jól kezdtük a mérkőzést, tudtunk kezdeményezőek lenni, már az ellenfél térfelén letámadtunk, próbáltunk labdát szerezni. Ezt jól alkalmazták a fiúk, helyzeteket is kidolgoztunk, sajnos nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Csapatvédekezésünk ma jól működött, kapunk elvétve forgott veszélyben. Szünet után is agresszívan futballoztunk, nekünk volt több helyzetünk, az a munka pedig, amit beletettünk ebbe a meccsbe a végén meghozta gyümölcsét, az utolsó percben bevittük a győztes találatot. Nagyon kellett már ez a siker, remélem, ezzel átszakadt a gát és elkezdjük gyűjtögetni a pontokat. Gratulálok a csapatnak!