Kiszakadt a gólzsák

U12-es csapatunk végig hatalmas fölényben futballozva győzte le kilenc góllal a Sajóvölgye együttesét.

A Nyíregyháza elleni győzelemmel felvértezve készülődtek Urbin Péter tanítványai a következő, Sajóvölgye elleni mérkőzésre. Srácaink szerették volna megismételni legutóbbi teljesítményüket, ám sikerült azt felülmúlniuk.

Az már az első percekben látszott, ifjoncaink úgy vágtak neki a párharcnak, hogy győztesen fogják elhagyni a pályát. Nagy kedvvel és nagy elánnal futballoztak, rákényszerítették akaratukat ellenfelükre. Szép támadásokat vezettek, csapatként funkcionáltak, a fölény pedig a 9. percben góllá érett, Balázs Patrik megszerezte a vezetést. Ez megnyugtatta a srácokat, akik még nagyobb tempót diktáltak, de az újabb találatra a 20. minutumig kellett várni, ekkor ismét Balázs volt eredményes.

A lendület nem hagyott alább, a vendégek leginkább csak a védekezésre koncentráltak, tették ezt sokáig sikerrel, ám a 41. percben Bacsa Benedek megtörte a gólcsendet, majd kis idő múlva Sebestyén Zétény nyitotta tovább az ollót. A Sajóvölgye is betalált, a szépséghiba viszont az volt, a saját kapujukba juttatták a labdát. A mérkőzés már eldőlt, a végeredmény volt kérdéses, ám Molnár Gergő gondoskodott arról, a gólok számában változás álljon be. A hajrában Balázs harmadjára is bevette a putnoki kaput, majd a párharc vendégtalálattal zárult, ám ismét saját hálójukat sikerült megzörgetniük. Csapatunk minden téren felülmúlva ellenfelét, teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 6. forduló

DEAC – Sajóvölgye Focisuli: 9-0

DEAC: Ujvárosi – Lakatos, Halczman, Hidi, Fésűs, Bényei, Balázs, Nagy R., Greskó

Cserék: Szegedi, Molnár, Bacsa, Sebestyén, Balogh D., Horváth B.

Vezetőedző: Urbin Péter

Gólszerzők: Balázs 9’, 20’, 74’, Bacsa 41’, Lakatos 49’, Sebestyén 52’, Uher 61’ (öngól), Molnár 73’, Ivancsó 78’ (öngól)

Urbin Péter: Az egész mérkőzésen jól játszottunk, motiváltak voltak a srácok, végig mezőnyfölényben futballoztunk és a gólzsák is kiszakadt. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, eljutottunk arra a szintre, hogy szép játékkal nagyarányú győzelmet is tudunk szerezni, ez pedig a fejlődés jele. Gratulálok a srácoknak!