Simán vertük a listavezetőt!

A debreceniek taktikusan és helyzeteiket jól kihasználva verték a fővárosiakat.

Az Erste Liga alapszakaszának péntek esti mérkőzésén az éllovas Budapest Jégkorong Akadémia együttese ellen idegenben szállt jégre a DEAC gárdája. Annak ellenére, hogy a debreceniek kisebb eséllyel utaztak a fővárosba, megszerezték a vezetést. 10:16-nál Spirko passzából Révész Marcell gólt ütött. Sajnos mindössze 34 másodperc kellett hozzá, s egyenlített a házigazda: Nagy Krisztián vágta a kapunkba a korongot. Erre azonban volt válaszunk, Révész adott kiváló passzt Sándor Bencének, így újra vezettünk. A szünetig itt is és ott is volt egy kiállítás, Bukor és Galoha pihent cseppet a padon.

A második harmad elején Jakub Izackyt állították ki, de ez minket spannolt fel, ugyanis ezt követően Révész újabb gólpasszt adott, most Molnár Dávidnak, 24:51-nél. 29:45-öt mutatott az időmérő, amikor szépített az Akadémia Elo lövéséből. A hátralévő időben Smirnov és Sági Martin is kiállt két-két percre, de kihúztuk kapott gól nélkül.

A harmadik játékrész további debreceni találatokat hozott, előbb Sági passzát váltotta Molnár gólra 46:26-nál, majd Izacky adott gólpasszt Daleckynak. 56:22-nél megadtuk a kegyelemdöfést, Vokla lövetett gólt Izackyval. Ezzel a DEAC legyőzte idegenben a listavezetőt!

Erste Liga, alapszakasz
BJAHC-DEAC 2-6 (1-2, 1-1, 0-3)
Gólszerzők: Nagy, Elo, illetve Révész, Sándor, Molnár, Molnár, Dalecky, Izacky.

Fotók: BJAHC