Reméljük, kitart a jó forma

A listavezető BJA ellen aratott szép győzelem után, szombaton délután a debreceni srácok a Dunaújvárosi Acélbikák együttesével mérkőznek meg.

A tavalyi botladozást követően, a DAB komoly erősítésen van túl, aminek már mutatkoznak az eredményei. Október elején nyertek a gyergyóiak ellen, nem sokkal később a Csíkszereda is csak hosszabbításban tudott föléjük kerekedni. Most pénteken legyőzték a kiváló erőket felvonultató újpesti csapatot, előtte a FEHA ellen nyertek büntetőkkel, ezek mind intő jelek az ellenfelek számára.

Az egyetemisták sem panaszkodhatnak, eddig három meccset nyertek egymás után, és négygólos előnnyel intézték el az Erste Liga tabellájának élén álló Budapest Jégkorong Akadémia csapatát. Amint azt már korábban jeleztük, a Liga komolyan megerősödött, szinte lehetetlen valós erősorrendet felállítani, eredményeket megtippelni. Az egyetemisták természetesen enélkül is a lehető legkomolyabban veszik az Acélbikák elleni megmérettetést. Tisztában vannak a szombati ellenfél erejével és ennek megfelelően készülnek ellenük.

György József vezetőedző ezzel kapcsolatban a következőket mondta a BJA elleni találkozó után.

Szombaton Dunaújvárosban nehéz, „hatpontos” mérkőzés következik. Remélem, hogy sikerül erőt gyűjteni és meghosszabbítani a ma mutatott jó formánkat. Három meccset nyertünk zsinórban, bízom abban, hogy a jó sorozat nem fog megszakadni – mondta a szakvezető.

2022. október 22. 15.00 Dunaújvárosi Jégcsarnok
EL
Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC

=MK=