U14-es lánycsapatunk bezsebelte Ózdon a három pontot, ezzel megőrizte makulátlan mérlegét.
A korosztályos bajnokságban eddig még egy csapat sem tudott pontot rabolni Harcsa Csaba együttesétől, tanítványai öt meccsből ötöt megnyertek. Lányaink ezt a pazar sorozatot akarták folytatni szombaton, mely játéknapon az Ózd otthonában léptek pályára.
Esélyeshez méltóan kezdett csapatunk, az első perctől kapujukhoz szegezték ellenfelüket, akik viszont, ahogy mondani szokták, betolták a buszt, nem volt egyszerű feltörni a védelmüket. Ráadásul két jól megtermett belső bekkjeiket nehéz volt átjátszani.
Szinte egy térfélen zajlott a játék, ám a vezető találatra sokáig várni kellett. Ami nem jött össze akcióból, sikerült rögzített játékhelyzetből, az 54. percben Puskás Marianna bevette az ózdi kaput. Hogy biztos legyen a győzelem, arról Sárosi Dóra gondoskodott, hat minutum elteltével megduplázta az előnyt. A hátralévő időben is a mieink játszottak fölényben, de a gólok számában már nem történt változás, viszont a lényeg, hatodik meccsét is megnyerte Harcsa Csaba együttese.
Leány Regionális U-14 HNP Észak-Kelet csoport 8. forduló
Ózd VSE – DVSC-DEAC: 0-2
DVSC-DEAC: Mispál, Takács, Supák, Furó, Gulyás, Puskás, Bíró, Sárosi, Faggyas
Cserék: Nagy M., Mazsu, Bakonszegi, Kertész, Póser, Berki
Edző: Harcsa Csaba
Gólszerzők: Puskás 54’, Sárosi 60’
Harcsa Csaba: Gáll Zsófi után újabb alapember hiányzott a csapatból, Veres Nadinnak eltört a keze, így rá nem számíthattam. Ennek ellenére az volt a cél, hogy megnyerjük a meccset és tartsuk a lépést az Egerrel. A találkozó elején még kerestük a játékunkat, bár mi játszottunk fölényben, nem nagyon találtuk a rést ellenfelünk védelmén. Fölényünk viszont góllá érett, majd a mindent eldöntő találatot is sikerült bevinnünk. Egy rövid időre átvettük a vezetést a táblázaton, de az Eger is nyert, így visszavette a vezetést. Gratulálok a lányoknak, a szülőknek pedig köszönöm, hogy idegenbe is elkísérnek minket, sokat jelent, hogy a pálya szélén szurkolnak nekünk.