Papp Kristóf beállt és az utolsó percben döntött

U17-es csapatunk végig fölényben játszott, de a csattanó a végére maradt, a 90. percben sikerült bevinni a győzelmet jelentő találatot.

Megyei rangadó várt Dobos Attila együttesére a csütörtöki évzárón, mely játéknapon a Balmazújvárost fogadták. Srácaink az éllovas elleni bravúrgyőzelem után kellő önbizalommal várhatták a párharcot. Abban a tudatban léptek pályára, ha begyűjtik a három pontot, felzárkóznak az élmezőnyhöz és kiváló pozícióból várhatják a tavasz folytatást.

Ahogy a Soroksár ellen, most is nagyon szervezetten futballoztak a Dobos-tanítványok, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mi irányítottuk a játékot, mi diktáltuk a tempót. Komoly nyomás alatt voltak a vendégek, védelmüket, főleg széleken többször is sikerült megbontani, nem egyszer került veszélybe az újvárosi kapu. Már csak a játék sava-borsa, a gól hiányzott, a lehetőségek adva voltak, de sehogy sem akart megszületni a vezető találat a félidő végéig.

Szünet után sem változott a játék képe, csapatunk továbbra is jó ritmusban, támadószellemben futballozott, míg a vendégek jobbára csak védekeztek. Próbáltak ugyan kijönni a szorításból, de kísérleteik hamar elhaltak, akár a svájci retesz, úgy működött védelmünk. A látványos, szép játéknak csak nem akart beérni a gyümölcse, sorra kimaradtak a helyzetek. A 75. percben trénerünk pályára küldte Papp Kristófot, aki meghálálta mestere bizalmát. A piros-kékek kezdték elhinni, egy ponttal térhetnek haza, hiszen már a 90. minutumnál járt az időmérő számlálója. A katarzis viszont csak most következett: Papp Kristóf vezette kapura a labdát, egy szép csel után pedig kilőtte a felső sarkot. Pillanatokkal később azt lehetett látni, az egész csapat, mind a 18 játékos és mesterünk, ott van a pályán és egy kupacban boldogan ölelik egymást. Természetesen a spori leparancsolta a játéktérről a létszámfelettieket, majd hármat fújt a sípjába és kezdődhetett az önfeledt ünneplés. A srácok nagyon megdolgoztak a sikerért, amit meg is érdemeltek.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 13. forduló

DEAC – Balmazújváros: 1-0 (0-0)

DEAC: Osztotics (Szalóki 46’) – Oláh, Sipos, Harasztosi, Etemez (Schneider 57’), Bartók (Pirka 46’), Bárány (Papp K. 75’), Juscsák (Szuháj 46’), Lázár (Székely 70’), Incze (Varga D. 57’), Molnár

Vezetőedző: Dobos Attila

Gólszerző: Papp K. 90’

Dobos Attila: Az öltözőben elmondtam a srácoknak, a Soroksár elleni bravúr már a múlté, minden meccs más, arra készüljenek, hogy a Balmazújváros meg akarja nehezíteni a dolgunkat. De ha azt játsszuk, amit tudunk, nem lehet gond, begyűjtjük a három pontot. Mondataim megértő fülekre találtak, végig mi irányítottuk a mérkőzést, többször megbontottuk ellenfelünk védelmét, széleken mögéjük tudtunk kerülni. Akár már az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést, de a legnagyobb helyzeteket sem tudtuk értékesíteni. Mi játszottuk a focit, csapatként funkcionáltunk, a Balmazújvárosnak helyzete sem volt, ez pedig védekezésünket dicséri. Gondolkoztam, hogy Bárány Bogátot lehozom, nem is volt 100 százalékos állapotban, végül a csere mellett döntöttem. Mielőtt Papp Kristóf pályára lépett, azt mondtam neki, húzzon váratlant és döntse el a meccset. Szót is fogadott, az utolsó percben megszerezte a győztes találatot. Nagyon kellett ez a győzelem, melyből mindenki kivette a maga részét, igazi csapatmunka eredménye. A három pontnak köszönhetően kedvező helyről várhatjuk a tavaszi folytatást. Büszke vagyok a fiúkra, akik minden elismerést megérdemelnek.