Döntetlennel zárult az év végi vizsga

U13-as csapatunk az őszi utolsó fordulóban a Sajóvölgye otthonában lépett pályára.

Az év utolsó megmérettetése várt csütörtökön Balla Imre alakulatára, mely játéknapon a borsodi településre, Múcsonyba utaztak. Srácaink azzal a Sajóvölgyével találkoztak, akiket az elő körben magabiztosan, 6-2-re legyőztek. A második párharcon is hasonlóeredményre számítottunk, ám a házigazdák összekapták magukat és egy-ki-ki meccs kerekedett ki az összecsapásból.

Hullámzó volt a játék, a csapatok felváltva birtokolták a labdát, volt mikor srácaink veszélyeztették a kaput, volt mikor a hazaiak a miénket. Helyzetekből egyik oldalon sem volt hiány, de gól nélkül ért véget az első negyed. A másodikban viszont Víg Tamás révén sikerült megszerezni a vezetést és a Balla-tanítványok előnyből várhatták az utolsó két etapot.

A harmadik játékrészben egyenlítettek a házigazdák, de Kozma Balázs pár perc elteltével ismét csapatunkat juttatta vezetéshez. Az utolsó negyed nem indult jól számunkra, megint ledolgozta hátrányát a Sajóvölgye. A hátralévő időnem mindkét fél eldönthette volna a maga javára a mérkőzést, de a slusszpoén az utolsó percben jöhetett volna, ám a hazaiak hálóőre hatalmas bravúrt bemutatva őrizte meg kapuját a góltól, így döntetlennel zárult a párharc.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 13. forduló

Sajóvölgye Focisuli – DEAC: 2-2 (0-1, 1-1, 0-0, 1-0)

DEAC: Barna, Víg, Bodolai, Szabó Gy., Kozma Be., Nánási, Kozma Ba., Juhász, Lukács

Cserék: Szilágyi, Nagy A., Hermeczi, Vass, Székely, Faragó

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Víg 38’, Kozma Ba. 44’

Balla Imre: Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk a Sajóvölgyével, mi is, de ellenfelünk is szépen futballozott. Voltak olyan periódusok, mikor nagyon tetszett, amit láttam, birtokoltuk és szépen járattuk a labdát, domináltunk. A szervezett védelmet nehéz volt feltörnünk, azért két gólt sikerült szereznünk, de kaptunk is kettőt. Mindkét oldalon voltak helyzetek, az utolsó előttünk adódót, de a kapus bravúrral hárított. A meccs összképét tekintve, igazságos eredmény született, a gyerekek arcán láttam a szomorúságot, hiszen nyerni szerettek volna, de erre nincs ok, nekem nagyon tetszett a játékuk. Gratulálok a srácoknak, de nem csak a mai teljesítményhez, hanem az egész őszi időszakhoz is.