Szép foci, nagy fölény, de döntetlen a vége

Bár végig dominált U14-es csapatunk, a vezetést is sikerült megszerezni, de ma a szép foci csak egy pontot ért.

Szabó János tanítványai is utolsó mérkőzésükre készültek, melyre szombat délelőtt került sor. Csapatunk az őszi záró fordulóban a hevesi fővárosban, az Eger otthonában léptek pályára. Srácaink szerették volna győzelemmel zárni az évet, ezen vágyuk azonban most nem teljesült.

Ahogy a játéktérre vonultak a csapatok, olybá tűnt, mintha Dávid és Góliát mérkőzne meg egymással, ugyanis az egri fiatalok többsége egy jó fejjel magasabb volt srácainknál. Ez pedig nagy előny, beadásoknál jó eséllyel nyerhetik meg a fejpárbajokat. Hiába a magassági fölény, a Szabó-tanítványok irányították a játékot, okosan, a földön tartva a labdát építették támadásaikat. A fölény negyedóra után góllá érett, egy szép akció végén Berki Balázs bevette az egri kaput. Sajnos hamar elolvadt az előny, két per elteltével büntetőt végezhettek el a hazaiak, amit értékesítettek. Csapatunk nagy elánnal rohamozta a kaput, ám a helyzeteket nem sikerült gólra váltani a játékrész végéig.

A második félidőben is a mieink domináltak, nagy nyomás alatt volt az egri védelem, melyet nem egyszer sikerült megbontani, de az utolsó passzoknál, a befejezéseknél vagy rossz döntések születtek, vagy nem voltak elég higgadtak srácaink. Helyzetek pedig szép számmal akadtak, de a labda csak nem került a gólvonalon túlra. A nagy fölény nem párosult eredményességgel, így csapatunk az év utolsó mérkőzését döntetlennel zárta.

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 13. forduló

Eger – DEAC: 1-1 (1-1)

DEAC: Elek – Víg (Dékán 80’), Pindicska (Pósán 61’), Tömöri, Spadafora (Mosolygó 41’), Aczél (Gáll 61’), Bergi (Lóczi 80’), Sárközi, Sörlei, Varga Á., Toka

Vezetőedző: Szabó János

Gólszerző: Berki 15’

Szabó János: Több játékos hiányzott a mai mérkőzésről, akik általában kezdőként léptek pályára, de akik pótolták a kiesőket, megmutatták, lehet rájuk számítani. Egy fizikálisan erősebb csapattal találkoztunk, ellenfelünk játékosai majd mindegyike egy fejjel volt magasabb srácaimnál. Jó felfogásban futballoztunk, végig domináltunk, az Eger magassági fölényét próbáltuk úgy kompenzálni, hogy földön tartottuk a labdát. Sikerült is megszereznünk a vezetést, de hátul hibáztunk és büntetőből azonnal egyenlített ellenfelünk. A folytatásban eldönthettük volna a mérkőzést, sok támadást vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki, de kapu előtt nem voltunk elég határozottak, a lesreállításokra sem figyeltünk kellőképpen. A mutatott játékkal elégedett vagyok, mi játszottuk a focit, helyzetkihasználás terén viszont maradt bennem hiányérzet. Gratulálok a srácoknak!