U14-es lánycsapatunk szombaton a Kolláth Béla Emléktornán lépett pályára és hozta el a győztesnek járó kupát.
Nem aludhattak sokáig szombaton Harcsa Csaba tanítványai, korán csörgött az óra, ugyanis a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Martfűre utaztak. A lányok azonban cseppet sem bánták, hogy hatóra előtt már a DESOK-nál volt jelenésük, hiszen ismét focizhattak.
A Martfűi Városi Sportcsarnokban a mieink mellett a Tehetség SE, a Szolnoki MÁV, SZEOL SC és a Gyulai Amazonok versengett a végső győzelemért. A korai ébresztő azért érződött, az első két mérkőzésen kicsit akadozott a gépezet, a szolnokiak ellen egy góllal sikerült nyerni, míg a szegediekkel döntetlenre végeztek lányaink. A harmadik párharcra már felpörögtek a Harcsa-tanítványok, az Amazonoknak négyet vágtak, majd a Tehetség SE-nek kettőt és veretlenül megnyerték a tornát.
A siker értékét növeli, hogy csapatunk szerezte a legtöbb gólt (8) és a legkevesebbet kapta (2).
A kupa és az aranyérem mellett a legjobb kapusnak járó különdíjat is elhozták, melyet Nagy Maja vehetett át.
Eredmények:
DVSC-DEAC – Szolnoki MÁV: 1-0
DVSC-DEAC – SZEOL SC: 1-1
DVSC-DEAC – Gyulai Amazonok: 4-1
DVSC-DEAC – Tehetség SE: 2-0
DVSC-DEAC U14 kerete: Gáll Zsófia (1), Sárosi Dóra (1), Faggyas Jázmin (2), Puskás Mariann (2), Takács Zsófia, Mazsu Hanna (1), Biró Gitta (1), Supák Borbála, Furó Liliána, Nagy Emese
Edző: Harcsa Csaba
„Harmadjára vettünk részt ezen a tornán, 2021-ben megnyertük, míg tavaly a 2. helyen végeztünk. Szerettük volna ismét elhódítani a kupát, ezen célunkat sikerült teljesítenünk. Kissé álmosan kezdtük a tornát, de fokozatosan játékba lendültünk, a harmadik mérkőzésen már lendületesen, tetszetősen és koncentráltan futballoztunk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, melyek közül nyolcat értékesítettünk. Jó kapusteljesítményünknek köszönhetően viszont csak kettőt kaptunk. A fiatalabb, 2011-es születésű lányok is bizonyították, lehet rájuk számítani, a tornagyőzelemből ők is kivették a részüket. Gratulálok a játékosoknak, büszke vagyok rájuk” – fogalmazott a torna kapcsán Harcsa Csaba.
