Ennyi nem volt a két csapat között

Sokáig vezetett U12-es csapatunk, ám a védelmi hibák visszaütöttek, így a Nyíregyháza nyerte a szomszédvárak csatáját.

Minden debreceni csapatnak, legyen az akár felnőtt vagy korosztályos, rangadónak számít egy Nyíregyháza elleni mérkőzés. Nem volt ez másképp szombat délelőtt sem, mely játéknapon a szabolcsiakat fogadták Urbin Péter tanítványai.

Álomszerűen indítottuk a mérkőzést, középkezdést követően az első támadás végén Lakatos Máté bevette a nyíregyházi kaput. Lendületesen, szemre tetszetősen futballoztak srácaink, veszélyes támadásokat vezettek, ám arra is ügyeltek, a vendégek ne kerüljenek helyzetbe, jól működött a védekezés. A második negyedben Bacsa Benedek villant és már kettővel mentek ifjoncaink, ám erre azonnal érkezett a szabolcsi válasz, így csak egygólos előnnyel fordulhatott csapatunk az utolsó két etapra.

A folytatásban hamar fordítottak a vendégek, de Molnár Gergő két perceb belül mattolta a piros-kékek védelmét és egyenlített. A hátralévő időben akár visszavehették volna a vezetést srácaink, ám a helyzeteket nem sikerült értékesíteni. Hátul viszont több hibát is vétettek, ezeket köszönte a Nyíregyháza és az ajándék lehetőségeket gólokra váltva, megnyerték a mérkőzést.

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 19. forduló

DEAC – Nyíregyháza: 3-7 (1-0, 1-1, 1-3, 0-3)

DEAC: Ujvárosi – Laczkó, Lakatos, Halczman, Bacsa, Molnár P., Mányi, Nagy R., Grecskó

Cserék: Szegedi, Molnár G., Ungvári, Bényei, Farkas, Szabados, Sebestyén

Vezetőedző: Urbin Péter

Gólszerzők: Lakatos 1’, Bacsa 31’, Molnár G. 56’

Urbin Péter: A vereség ellenére azt kell mondjam, nagyon jól játszottunk, az első két negyedben tudatos támadásokat vezettünk, szép gólokkal vezettünk. A folytatásban azonban hibákat követtünk el védekezésben ezt ki is használta ellenfelünk és megnyerte a mérkőzést. A felnőttfociban is benne van az, hogy jól játszik egy csapat, de elég egy-két hiba és jön a vereség, mi pont ezt éltük át, csak kicsiben. Összességében egy jó iramú, helyzetekben bővelkedő mérkőzést játszottunk a Nyíregyházával, ma ellenfelünk jött ki jobban a párharcból.