Megszorongattuk az éllovast

A DASE ifistái a Hajdúböszörmény otthonában folytatták a megye egy U19-es sorozatát.

Zsinórban négy győzelem után komoly kihívás várt Hegedűs Györk együttesére, a 23. fordulóban ugyanis a tabella élén álló Hajdúböszörményhez látogattak. Bár a hazaiak voltak a mérkőzés esélyesei, csapatunk jó formája bizakodásra adott okot.

A mérkőzés elején a kék-fehérek játszottak fölényben, több helyzetet is kidolgoztak, de szerencsésen megúsztuk kapott gól nélkül ezt a periódust. Már kezdhettünk fellélegezni, ám a 14. percben csak bevették Birta Ádám kapuját a hazaiak. A folytatásban kiegyenlítődött a játék, már csapatunk előtt is adódtak helyzetek, viszont fiataljaink nem voltak elég higgadtak a befejezéseknél. A böszörményiek is veszélyeztettek, de a gólok száma már nem változott a félidő végéig.

A szünet utáni első perceket megnyomta a házigazda, próbálták minél hamarabb lezárni a mérkőzést, védelmünk azonban jól zárt, ha kellett, Birta segítette ki remek védésekkel társait. Többször is egyenlíthettünk volna, de csak nem sikerült bevenni a kaput, ráadásul egy labdavesztés után a kék-fehérek góllal zárták le ellentámadásukat. Fiataljaink nem törtek meg, minden erőtartalékot mozgósítottak, ez meg is hozta eredményét, a 84. percben Bikki Zsombor szépített. A mérkőzés hajrájában volt még két nagy helyzetünk, ám az egyenlítő találatot már nem sikerült bevinni a hármas sípszóig.

Megyei I. osztály U-19 23. forduló

Hajdúböszörmény – DASE: 2-1 (1-0)

DASE: Birta – Horváth Á., Huszti, Sike, Nagy A., Terdik, Burai (Rácz 71’), Bikki, Bíró, Tóth Zs., Keczán (Fazekas 71’)

Edző: Hegedűs Györk

Gólszerző: Bikki 84’

Hegedűs Györk: A mérkőzés elején ellenfelünk akarata érvényesült, volt rajtunk egy kis nyomás, viszont szerencsésen átvészeltük ezt az időszakot. Bár kijöttünk a szorításból, hátrányba kerültünk, de hamar rendeztük a sorokat, feljavult a játékunk, már mi is vezettünk támadásokat, voltak is helyzeteink, ezek ki is maradtak. A második félidő elején ismét ránk jött a Hajdúböszörmény, ám védelmünk jól működött, kapusunk is bemutatott néhány bravúrt. Egy gyors kontrát azonban rosszul reagáltunk le és tovább nőtt a hátrányunk. Nem estünk össze, visszajöttünk a meccsbe, a végén ki is egyenlíthettünk volna, ha kicsit pontosabbak vagyunk a kapu előtt. A vereség ellenére emelt fővel jöhettünk le a pályáról, mindent megtettünk azért, hogy legalább egy pontot elhozzunk.