Későn ébredtek a srácok

U13-as csapatunk elmaradt a várakozástól, a Mezőkövesd elleni harmadik párharcban vereséget szenvedtek.

Győzelmi reményekkel várta Balla Imre csapata a vasárnapi mérkőzést, nem is alaptalanul, hiszen az első két találkozón magabiztosan fektették két vállra a matyóföldieket.

Az első negyedben az öltözőben maradtak a srácok, elég visszafogott teljesítményt nyújtottak, míg a hazaiak lelkesen futballoztak. A 14. percben egy előrevágott labdát elnézett a kapusunk és a játékszer a hálónkban kötött ki. Nem sokra rá egy szép támadást vezetett szélen a Kövesd, a beadásra érkezett középen a társ és már kettővel mentek. A második etapban tovább növelték előnyüket a kék-sárgák, köszönhetően annak, hogy Faragó Somáról saját kapujába pattant a labda.

Háromgólos hátránynál kezdtek éledezni srácaink, már közelítettek tudásukhoz, ennek meg is lett az eredménye, az 58. percben Nagy Ádám szépített. A záró negyed elején Szabó Gyula góljával sikerült zárkózni egy gólra, ám az egyenlítés már nem jött össze, így a harmadik összecsapást a Mezőkövesd nyerte.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 21. forduló

Mezőkövesd – DEAC: 3-2 (2-0, 1-0, 0-1, 0-1)

DEAC: Barna – Bodolai, Szabó Gy., Nagy M., Nagy A., Juhász, Bakó, Nagy Á., Kozma Ba.

Cserék: Szilágyi, Faragó, Vass, Székely, Hermeczi, Lukács

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Nagy Á. 58’, Szabó Gy. 61’

Balla Imre: Azzal nem lehet meccset nyerni, ha harminc percig csak megpróbálunk focizni. Nem bírtunk ellenfelünk magas és gyors játékosával, sehogy sem tudtuk semlegesíteni. Mikor már égett a ház, kezdtünk el focizni, de késői volt a hajrá. Ma alul teljesítettünk, nem voltunk agresszívak, élesek, sok volt a hiba a játékunkban, nem is érdemeltünk volna győzelmet.