Öt nem volt közte

U13-as együttesünk végig partiban volt a DVTK-val, ám helyzetkihasználás terén jobbak voltak a diósgyőriek.

Balla Imre srácai is a Borsod vármegyei székhelybe utaztak szombat délelőtt, szintén a Diósgyőr csapatával mérték össze erejüket. Bár a papírforma az akadémisták mellett szólt, ifjoncaink nem vallottak szégyent.

Lendületesen és bátran kezdtek srácaink, ennek eredménye, hogy egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, csapatunk felvette a versenyt az akadémistákkal. A Balla-tanítványok jól mentek át védekezésből támadásba, nem egyszer került veszélybe a DVTK kapuja, de a lehetőségeket nem sikerült gólra váltani. A hazaiak előtt is adódtak helyzetek, melyek közül egyet a negyed vége előtt értékesítettek.

A folytatásban is méltó ellenfelei voltak ifjoncaink a piros-fehéreknek, nem csak egyenlíthettek volna, hanem át is vehették volna a vezetést, de a kapufa is a hazaiakat segítette ezen a napon. A borsodiak viszont éltek a lehetőségekkel és négyre növelték előnyüket. A hátralévő játékrészekben is partiban voltak srácaink ellenfelükkel, többször is közel álltak a gólszerzéshez, de sehogy sem sikerült megzörgetni a hálót. A házigazdáknak viszont igen, így 5-0 lett a vége, de ekkora különbség nem volt a csapatok között.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 22. forduló

DVTK – DEAC: 5-0 (1-0, 3-0, 0-0, 1-0)

DEAC: Barna – Bodolai, Nagy M., Faragó, Szabó, Kozma Be., Nagy Á., Bakó, Juhász

Cserék: Tóth-Korcsmáros, Hermeczi, Vass, Kozma Ba., Lukács

Vezetőedző: Balla Imre

Balla Imre: A mérkőzés összképét tekintve nem volt ekkora különbség a két csapat között. Nagyon jó meccset játszottunk, abszolút partiban voltunk a Diósgyőrrel, jól hoztuk ki a labdát, sok támadást tudtunk befejezni, megvoltak a helyzeteink, ám négyszer is a kapufát találtuk telibe, ezek mellet ziccereink is adódtak. Amit elvárok a fiúktól, azt láttam is a pályán, ha határozottabbak vagyunk a kapu előtt és egy kis szerencsével akár szorosabb is lehetett volna a vége.