Egy pont a fővárosból

U14-es csapatunk szombaton a BVSC-Zugló otthonában lépett pályára és végzett döntetlenre.

Szabó János tanítványai szombaton a főváros felé vették az irányt, ugyanis Zuglóban várt rájuk újabb feladat. Csapatunk a 9., míg a BVSC a 7. helyről várhatta a párharcot, győzelem esetén a mieink egy pozícióval feljebb kerülhettek volna a táblázaton.

Jó ritmusban kezdtek fiataljaink, szervezetten, fegyelmezetten futballoztak, labdaszerzések után szép támadásokat vezettek. Gól azonban a másik oldalon született, a BVSC a 19. percben tizenegyesből megszerezte a vezetést. Szerencsére ez nem törte meg csapatunk lendületét, továbbra is szemre tetszetősen, kombinatívan futballoztak és még szünet előtt Berki Balázs révén sikerült egyenlíteni.

A második félidőben is jól játszottak a fiúk, gyakran került veszélybe a hazai kapu, ám a befejezéseknél nem voltak elég higgadtak, rendre rossz megoldást választottak. Nagy erőket mozgósítottak a srácaink annak érdekében, hogy győztesen hagyhassák el a pályát, ám az eredmény már nem változott, pontosztozkodással zárult a mérkőzés.

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 21. forduló

BVSC-Zugló – DEAC: 1-1 (1-1)

DEAC: Elek (Kocsár 41’) – Gombás, Tóth B., Pindicska, Tömöri, Spadafora (Mosolygó 56’), Aczél, Berki (Gáll 73’), Sárközi, Bencze, Toka (Vass 56’)

Vezetőedző: Szabó János

Gólszerző: Berki 34’

Szabó János: Jobban játszottunk, mint ellenfelünk, kombinatívan és támadófelfogásban futballoztunk, ám a befejezésekkel továbbra is hadilábon állunk. Hátrányba kerültünk, de tudtunk váltani, az első félidőben ledolgoztuk hátrányunkat, akár fordíthattunk is volna. Szünet után voltak helyzeteink, de a befejezéseknél nem voltunk hatékonyak. Közelebb álltunk a győzelemhez, de meg kellett elégedünk a döntetlennel. Ahhoz, hogy célunkat elérjük, nyernünk kellett volna a mai napon, de nem tudom elmarasztalni a srácokat, mindent megtettek, hogy mindhárom pontot elhozzuk a fővárosból.