A játékkal nem volt gond, csak a helyzetkihasználással

Hétközi játéknapon pótolta U13-as csapatunk a Várda Labdarúgó Akadémia együttese elleni, a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzést.

Nem sok idő volt kipihenni a szombati fáradalmakat, szerdán újabb feladat várt Balla Imre tanítványaira, mely napon ismét akadémistákkal találkoztak. Ezúttal a Kisvárdával mérték össze erejüket srácaink.

Nem indult jól a mérkőzés, egy szerencsés góllal már a 3. percben megszerezték a vezetést a szabolcsiak. Ifjoncaink azonban hamar rendezték a sorokat, a folytatásban partiban voltak az akadémistákkal. Több támadást vezettek, akár egyenlíthettek volna, de a kapu előtt nem voltak elég határozottak, így egygólos hátránnyal zárták az első negyedet.

A második etapban is jól fociztak srácaink, de a helyzetkihasználással továbbra is hadilábon álltak. Nem úgy a hazaiak, akik éltek a lehetőségekkel és kétszer is megzörgették a hálót. A harmadik játékrészben sem játszottak alárendelt szerepet a Balla-tanítványok, továbbra is partiban voltak az akadémistákkal, a különbség csak a kapu előtt mutatkozott meg. A hazaiak betaláltak, a mieink viszont ezúttal sem tudták a gólvonalon túlra juttatni a labdát.

A zárófelvonásban már kezdtek fáradni srácaink, ez a játék minőségére is kihatott, de a hozzáállásra nem lehetett panasz. Ebben a negyedben fölénybe került a Várda, még kétszer bevette csapatunk kapuját és végül 6-0-ra megnyerte a meccset.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 18. forduló

Várda LA – DEAC: 6-0 (1-0, 2-0, 1-0, 2-0)

DEAC: Barna – Bodolai, Nagy M., Hermeczi, Faragó, Víg, Szabó, Kozma Be., Lukács

Cserék: Tóth-Korcsmáros, Nagy A., Németh, Vass, Székely, Nánási, Kozma Ba.

Vezetőedző: Balla Imre

Balla Imre: Ott folytattuk, ahol hétvégén abbahagytuk, jól játszottunk, az első három negyeddel teljesen megvoltam elégedve, voltak helyzeteink, csak a befejezésekkel akadtak gondjaink. A végére elfáradtunk, de sok jó dolgot láttam, amit edzéseken gyakorlunk, visszaköszönt a pályán, egyedül a gól hiányzik a játékunkból. Folyamatosan fejlődünk, kezdjük felvenni a versenyt az akadémiákkal és ezek fontosabbak, mint a számszerű eredmény.