U12-es csapatunk végig partiban volt a Várdával, ha kicsit pontosabbak srácaink a kapu előtt, akár meglepetés eredmény születhetett volna.
Urbin Péter fiai felvették a BL tempót, ugyanis szombat-szerda-péntek ritmusban játsszák bajnoki mérkőzéseiket. Pár napja még a DVTK-val meccseltek srácaink, szerdán pedig már a Várda otthonába látogattak, pénteken pedig jön a következő párharc.
Nem kellett sokat várni az első gólra, Sebestyén Zétény már a 3. percben mattolta a Várda védelmét és megszerezte csapatunk vezető találatát. A válasz is hamar érkezett, sőt egyből kettő, a negyed közepén fordított a szabolcsi gárda és előnyből várta a következő játékrészt.
A folytatásban nem lehetett megmondani, melyik csapat a kiemelt akadémia és melyik a tehetségközpont, ugyanis fiataljaink felvették a versenyt a piros-fehérekkel, egyenrangú partnerei voltak a házigazdáknak. Voltak lehetőségek, ám a végjátékoknál nem voltak elég higgadtak az Urbin-tanítványok, viszont a védelem ezen a napon tökéletesen működött. A Várda hiába próbálkozott, nem tudta bevenni a kaput, sajnos gyerekeink se az övékét, így az utolsó három negyedben nem született újabb gól.
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 18. forduló
Várda LA – DEAC: 2-1 (1-2, 0-0, 0-0, 0-0)
DEAC: Ujvárosi – Bacsa, Halczman, Laczkó, Bényei, Greskó, Sebestyén, Balogh, Nagy R.
Cserék: Szegedi, Molnár, Hidi, Lakatos, Mányi, Szabados, Farkas
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerző: Sebestyén 3’
Urbin Péter: Két azonos képességű csapat volt a mai napon a pályán, ez a fiúkra nézve dicséret, hiszen egy kiemelt akadémiai csapatnak voltunk egyenrangú partnerei. Korábban jellemző volt ránk, hogy sok helyzetet tudunk kialakítani, ez most nem valósult meg. De voltak lehetőségeink, akár meglepetést is okozhattunk volna. A védekezésünk viszont az első negyed után végig stabil volt, a Várda nem talált fogást rajtunk. Benne volt a levegőben, hogy jó eredményt érjünk el, ezért is maradt bennem hiányérzet, de a fejlődést mutatja, hogy felvettük a versenyt a kiemelt akadémiával.
