U12-es csapataunk magabiztos, szép játékkal aratott nagyarányú győzelmet a hevesi fővárosban.
Az Eger otthonában vizitált szombat délelőtt Urbin Péter együttese és készültek arra tanítványai, hogy az idei sorozatban harmadjára is legyőzik a piros-kékeket.
Ennek megfelelően kezdtek ifjoncaink, ugyanis a 2. percben Sebestyén Zétény mattolta a hazai védelmet. Ám ezt követően egy hosszú gólcsend következett, bár csapatunk irányította a játékot, helyzetek elvétve adódtak, viszont a második negyed végén Szabados Kende révén sikerült megduplázni az előnyt.
A harmadik etaptól azonban beindult a henger, srácaink nagy tempót diktáltak, már saját térfelén letámadták az egrieket. Állandó veszélyben forgott a hazai kapu, levegőben lógott a harmadik találat. Az 50. percben meg is született, ekkor Molnár Gergő zörgette meg a hálót, majd Sebestyén Zétény másodjára is beköszönt. A negyedet lezárandó Bacsa Benedek is értékesítette helyzetét, így már öttel ment csapatunk.
A záró játékrészben is az Urbin-tanítványok akarata érvényesült, sokszor beszorították ellenfelüket védőharmadukba. Próbáltak kijönni a szorításból a piros-kékek, de ez elvétve sikerült nekik. A 67. percben Halczman Zétény is feliratkozott a gólszerzők közé, majd a mérkőzés vége előtt öt minutummal Lakatos Máté állította be a végeredményt.
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 24. forduló
Eger – DEAC: 0-7 (0-1, 0-1, 0-3, 0-2)
DEAC: Ujvárosi – Molnár G., Laczkó, Bacsa, Fésűs, Balogh, Bényei, Molnár P. Sebestyén
Cserék: Szagedi, Lakatos, Halczman, Hidi, Ungvári, Farkas, Szabados, Mányi, Nagy R.
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerzők: Sebestyén 2’, 57’, Szabados 40’, Molnár G. 50’, Bacsa 58’, Halczman 67’, Lakatos 75’
Urbin Péter: Az első kétnegyed ismerkedés volt, próbáltuk felmérni ellenfelünket, a másik két játékrészben viszont már szemre tetszetősen futballoztunk. Hatékonyan támadtunk le, jók voltak a labdakihozatalaink, szépen felépített, tudatos támadásokat vezettünk, nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, melyekből hetet értékesítettünk. Teljes mértékben elégedett vagyok a gyerekekkel, jó volt a hozzáállásuk, viszont láttam sok mindent abból, amiket az edzéseken gyakorlunk. Gratulálok a srácoknak, nagyon ügyesek voltak.
