Pénteken kezdik és vasárnap zárják a következő fordulót az országos és kiemelt regionális bajnokságban vitézkedő csapataink.
Tavasszal szorgosan gyűjtögeti a pontokat Dobos Attila együttesen, ennek köszönhetően egyre feljebb léptek a tabellán. Fiataljaink a 8. helyen állnak jelenleg és csak négy egységnyire vannak a dobogótól. Ha vasárnap a Soroksárt is sikerül két vállra fektetni, a riválisok pedig botlanak, csatlakozhatunk az élmezőnyhöz. Mivel előző héten a Vác nem állt ki a mérkőzésre, Kertész Tamás alakulata játék nélkül gyűjtötte be a pontokat. Szombaton viszont már pályára lépnek, mégpedig idegenben, mely játéknapon a BVSC-Zugló otthonában folytatják tavaszi menetelésüket, remélhetőleg, ahogy az első körben, ismét megnyerik a párharcot.
Rácsai Lajos legénysége bevette Egert, előző héten mindhárom pontot elhozták a hevesi fővárosból. A következő fordulóban azt a Tarpát fogadják srácaink, mely gárdát ősszel 4-2-re múltak felül. Egy újabb győzelemmel pedig megszilárdíthatják 3. helyüket a táblázaton. Foghíjas kerettel utazott el Békéscsabára Szabó Márton gárdája, és szenvedett vereséget a lila-fehérek otthonában. Csapatunk így kénytelen volt átadni az 1. helyet a rivális Újpestnek. Pénteken térhetnek vissza a győztes útra ifjoncaink, ehhez a Mezőkövesdet kell másodjára is felülmúlniuk.
Elkapta a fonalat Balla Imre csapata, tavasszal még nem találtak legyőzőre, ennek a jó teljesítménynek köszönhetően stabilizálták helyüket a középmezőnyben. Szombaton délben közvetlen riválisukhoz látogatnak fiataljaink, ha marad a jó forma, három egységgel a zsebben térhetnek vissza Monorról. Bereczki Tamás és Mester Norbert gyerekei ismét akadémistákkal találkoznak, ezúttal a Várda lesz a következő ellenfél. Bízunk abban, mindkét gárdánk meg tudja majd szorongatni a piros-fehéreket.
MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 19. forduló
DEAC – Soroksár
04.07. 12:00 Sportcampus
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 19. forduló
BVSC-Zugló – DEAC
04.06. 11:00 BVSC Utánpótlás Labdarúgó Centrum
MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 19. forduló
DEAC – Tarpa
04.06. 14:00 Sportcampus
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 19. forduló
DEAC – Mezőkövesd
04.05. 13:00 Sportcampus
MLSZ Országos U14 Alap Kelet 19. forduló
Monor – DEAC
04.06. 12:00 Monor, Balassi Bálint utcai Stadion
MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 20. forduló
DEAC – Várda LA
04.06. 12:00 Sportcampus
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 20. forduló
DEAC – Várda LA
04.06. 10:00 Sportcampus