A DEAC edzésén összeesett röplabdázó már a civil életére összpontosít, több terve is van.

Ennek az interjúnak ideális esetben arról kellene szólnia, hogy Blázsovics Péter miért igazolt a DEAC-hoz, és milyen célokkal vág neki az új idénynek, de április 10-e óta ezek a kérdések értelemszerűen háttérbe szorultak. Köztudott, hogy a magyar válogatott röplabdázó szíve megállt együttesünk egyik edzésén nagyjából két hónappal ezelőtt. Szerencsére dr. Árvai Péter a társai segítségével meg tudta menteni Blázsovics Péter  életét, aki a körülményekhez képest most már jól érzi magát, ám a karrierjét nem fogja folytatni. A játékossal az új célokról és az apró dolgok megbecsüléséről is beszélgettünk.

– Az események fényében kezdjük a legfontosabb kérdéssel a beszélgetést: hogy érzed magad?

– Jól vagyok, köszönöm szépen, már itthon lábadozom. A kórházban beültették az ICD-készüléket (kardioverter defibrillátor – szerk.), amelyet eleinte nehéz volt megszokni, de már kezdek megbarátkozni vele. Sok vizsgálaton vettem részt, szerencsére egyszer sem találtak rendellenességet, ezért is rejtély, hogy mi történhetett a tavaszi edzésen. Az orvossal folyamatosan konzultálok, bármi kérdésem van, bátran kereshetem. Hamarosan vár rám egy teljes terheléses vizsgálat, bevallom, ettől kicsit tartok.

– Ha jól sejtem, április 10-e óta a kicsi dolgokat is jobban meg tudod becsülni?

– Ez így igaz, örülök, hogy sok időt tölthetek a szeretteimmel vagy megehetem a kedvenc kajámat. Ezek sokaknak apróságoknak tűnhetnek, de nekem nagyon értékessé váltak. Azt tapasztalom, hogy a párom és én is érzelmesebbé váltunk a történtek miatt. Ha nézünk egy filmet, amiben hasonló jelenetek zajlanak, azok jobban felkavarnak minket. Legutóbb Varga Barnabás (a magyar válogatott játékos a skótok elleni meccsen egy ütközés miatt került ájultan a földre – szerk.) esetét látva a sírás kerülgetett a tévé előtt.

– Úgy hallottam, az orvosok nem engedik, hogy folytasd a karriered…

– Az ICD-készülékkel itthon nem lehet versenyszerűen sportolni, bár állítólag lehetne speciális engedélyt kérni. Ennek ellenére én nem szeretnék már játszani, mivel bennem lenne a félsz. Aggódnék, mi lenne, ha mondjuk eltalálná a labda a készüléket. Emellett azt sem akarom, hogy a családom újra átélje azt, ami tavasszal történt.

– Ezek szerint nem fogsz bemutatkozni a DEAC-ban.

– Sajnos nem, pedig a rövid idő alatt, amit a csapatnál tölthettem, csak pozitív impulzusok értek. Tetszett a város és a klub is, így a páromnak pont azt mondtam, hogy ez lehet a pályafutásomban az egyik legjobb választás. Nagyon ügyes és értelmes emberekkel ismerkedhettem meg, a tréningek jó hangulatban zajlottak. Fodor Antal vezetőedzővel manapság is többször beszélgetünk telefonon.

– Gyakorlatilag Árvai Peti mentette meg az életed. Vele tartod a kapcsolatot?

– Életre szóló barátságot kötöttünk, gyakran váltunk egymással üzeneteket, továbbá tervben van, hogy találkozunk majd valahol. Nem tudom neki elégszer megköszönni, amit értem tett. Az biztos, bármiben számíthat rám. Április 10-e a második születésnapom lett, és abban bízom, hogy minden évfordulón tudok majd koccintani vele.

– Hirtelen lett vége a játékoskarrierednek. Mit hoz most a jövő?

– Korábban megszereztem már a B-licencet, így szeretnék edzősködni. Az egyetemen sportszervező szakos hallgató vagyok, ezt megelőzően pedig elvégeztem egy sportszervező- menedzser OKJ-s képzést. Az eddig összegyűjtött tudásomat próbálom kamatoztatni a civil életben. Akadnak lehetőségeim, de most még konkrétumokról nem beszélnék.

– Hogy tekintesz vissza a pályafutásodra?

– Többször súlyos sérülés hátráltatott, ha ezek nincsenek, talán több is lehetett volna ebben, ám így sem panaszkodhatom. Utánpótlásszinten gyakorlatilag mindent megnyertem, emellett a felnőttek között magyar bajnok és kupagyőztes lettem. Egyedül az egyetemi bajnoki címet nem szereztem meg, ez hiányzik a kollekciómból. Ausztriában és Szlovéniában is légióskodtam, mindkét országban sokat fejlődtem és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam. Örömteli, hogy a magyar válogatottban is szerepelhettem, az utóbbi időben stabil tagjává váltam a nemzeti együttesnek.

– Gyerekként miért döntöttél úgy, hogy röplabdázó leszel?

– Fiatal koromban több sportágat is kipróbáltam, például fociztam és aikidóztam is, végül a röpi tetszett meg. Egyáltalán nem bánom, hogy a röplabdát választottam, ugyanis sok baráttal gazdagodtam, továbbá szép helyekre juthattam el. A sportnak hála olyan erényekkel gazdagodtam, amiket a hétköznapok során is hasznosíthatok. Elég csak arra gondolni, hogy alkalmazkodnom kellett a csapattársaimhoz, emellett fegyelmet is tanultam, ezek pedig egyaránt hasznos tulajdonságok.

– Elég sportos családod van, mivel bátyád, Ádám teqballozik, míg húgod hozzád hasonlóan röplabdázott.

– Igen, ennek köszönhetően egy-egy családi összejövetelen kikerülhetetlen téma a sport. A nagyszüleink a legnagyobb rajongóink, az egyik nagymamánk az összes rólunk szóló cikket összegyűjti. Abban reménykedünk, hogy a sport szeretetét majd a következő generációnak is át tudjuk adni.

Képek: Hunvolley