Végre sikert ünnepelhettek a Balla-tanítványok

U14-es csapatunk a Mezőkövesd otthonában ünnepelhette a szezon első győzelmét.

Három akadémiával találkoztak eddig Balla Imre tanítványai és ahogy várható volt, egyiket sem sikerült felülmúlni, bár a Nyíregyházát meg tudták szorongatni. Ifjoncaink azzal a céllal utaztak Matyóföldre, hogy a mérkőzés végén végre győzelmet ünnepelnek.

Ennek megfelelően kezdtük a párharcot, amint útjára indult a labda, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, birtokoltuk a labdát, tudatos támadásokat vezettünk. A szép játék meghozta gyümölcsét, a 13. percben Giczei Hunor bevette a kövesdi kaput. Hátrányba kerülve a házigazdák zártabban védekeztek, kellett idő, mire ismét fel tudtuk törni hátsó alakzatukat. A 23. minutumban sikerült, ekkor Balogh Boldizsár volt eredményes és kétgólos előnnyel mehettünk nagyszünetre.

Az utolsó két etapban is mi domináltunk, bár becsúsztak technikai hibák a játékba, de hamar visszaszereztük a labdát és kezdtünk el újra építkezni. A 43. percben Orbán Máté nyitotta tovább az ollót, majd három minutum elteltével Giczei Hunor második találatát jegyezhette. A hátralévő időben is azt történt leginkább a pályán, amit mi akartunk, de találataink számát már nem tudtuk gyarapítani, de ki bánja ezt, hiszen első győzelmünket ünnepelhettük a hármas sípszó után.

MLSZ Országos U13 Északkelet 4. forduló

Mezőkövesd – DEAC: 0-4 (0-1, 0-1, 0-2, 0-0)

DEAC: Takács – Giczei, Laczkó, Antal, Nagy Zs., Orbán, Seres, Szakál, Kulcsár

Cserék: Kiss Cs., Balogh, Petró, Csigai, Szűcs, Kondor

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Giczei 13’, 46’, Balogh 23’, Orbán 43’

Balla Imre: Nem játszottunk olyan jól, de amit kértem a gyerekektől, azt megvalósították a pályán. Sok hibával futballoztunk, de végig kontrolláltuk a mérkőzést, leginkább a mi akaratunk érvényesült. Nem volt könnyű dolgunk, ellenfelünk zártan védekezett, ám többször is mögéjük tudtunk kerülni, helyzeteinkből négyet gólra is váltottunk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, körülbelül ilyen hozzáállást várok el a következő mérkőzéseken és javítani kell a technikai hibákat.