A bronzpárharc visszavágójával kezdjük a bajnokságot

Fodor Antal vezetőedző elmondta, a nehézségek ellenére jól sikerült a felkészülés, így bizakodva várhatják a MAFC elleni bajnokit.

Férfi röplabdacsapatunk az előző szezont a MAFC elleni bronzpárharccal zárta az Extraligában. A sors úgy hozta, hogy Fodor Antal tanítványai az új szezont pont a fővárosiak otthonában nyitják szombaton 19 órakor. A harmadik helyért zajló csatából az ellenfél jött ki jobban, mivel a párviadalt 3-1-re megnyerte. Azt érdemes megemlíteni, hogy együttesünk a negyedik hellyel klubtörténelmet írt, ugyanis ezt megelőzően a DEAC férfi röplabdában nem zárt ilyen előkelő pozícióban a legmagasabb osztályban.

Továbbra is azt gondolom, hogy mindkét gárda megérdemelte volna a bronzérmet – kezdte a beszélgetést Fodor Antal. – A mérkőzések kiegyenlített küzdelmet hoztak, és mindig csak nüansznyi különbségek döntöttek. Szeretnénk visszavágni a riválisunknak a hétvégén, bár azt hozzá kell tenni, hogy a holtszezonban náluk és nálunk is történtek változások. A MAFC leigazolta Kiss Dánielt és a saját nevelésű játékosunkat, Veres Bencét, aki tanulmányait Budapesten folytatta, ezért a nyáron távozott tőlünk. Érzékeny veszteség lehet, hogy a hírek szerint a kubai pontgyáros, Reyes máshol folytatja a karrierjét. A miskolci felkészülési tornán a MAFC 2:1-re legyőzött minket. Azon a találkozón szűkös kerettel álltunk ki, ezért nagy következtetést nem kell levonni a végeredményből. Talán sokan úgy gondolják, hogy mi leszünk az esélytelenebbek a szombati bajnokin, ám erre rá akarunk cáfolni. Nyilván akkor sem dőlne össze a világ, ha kikapnánk, mivel bőven lesz lehetőség a javításra. Jelenleg nehéz az erőviszonyokról beszélni, ugyanis gyakorlatilag a mezőny összes tagja átalakult. Az a célunk, hogy az alapszakasz végén az első négyben zárjunk, ezzel a fiúk is tisztában vannak. Remélem, hogy ez az elvárás senkit sem tesz görcsössé – mutatott rá a tapasztalt tréner.

Ahogy a vezetőedző jelezte, némi túlzással alakulatunk is új kerettel vág neki a 2024/25-ös idénynek. Veres Bence mellett Willian, Bagics Balázs és Mikuláss Koch Marcell neve szerepel a távozók listáján. A búcsúzók pótlására Kun Benedek, Toma Ádám, Hubert Lasecki és Leandro Lescay Franco érkezett.

Jelentősnek nevezhető az ilyen mértékű játékosmozgás. Szerencsére a lengyel feladó, Hubert Lasecki egyre inkább összecsiszolódik a társaival. Az kisebb problémát okozott, hogy Leandro Lescay Franco csak a múlt hét végén érkezett meg. Úgy fest, ezúttal nem lesz egy olyan csúcsütőnk, mint amilyen Willian volt, ezért valószínűleg a csapatjáték hangsúlyosabb lesz – hangsúlyozta Fodor Antal.

Játékosaink augusztusban vágtak neki a felkészülésnek, így bőven jutott idő arra, hogy felvegyék a ritmust. Fodor Antalt az előző hónapok tapasztalatairól is megkérdeztük.

Egy felkészülés csak ritkán tökéletes, nálunk is akadtak nehézségek. Korábban már említettem, hogy az új kubai röplabdázó csak néhány edzésen vett részt eddig. Az szintén nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy Vlad Pavliuk vállműtét után lábadozik. A hátráltató körülmények ellenére elégedett vagyok, mivel kihoztuk ebből az időszakból a maximumot. Több edzőmeccs szerepelt a programunkban, ezeken az volt a legfontosabb, hogy formába lendüljünk – zárta mondandóját a szakvezető.

Extraliga 1. forduló
MAFC-DEAC
2024. 10. 05. (szombat) 19.00, Phoenix Sportcsarnok (Fót)