Egygólos vereség a derbin

A DASE U13-as csapata a városi rivális Olasz Focisulit fogadta a vármegyei bajnokság 7. játéknapján.

Két még veretlen csapat feszült egymásnak a hét utolsó napján a Sportcampus műfüves pályáján. Derecskei Ádám ifjoncai az Olasz Focisuli piros alakulatát fogadták, amely gárdának azért már becsúszott egy döntetlen.

A mérkőzés elején mintha az öltözőben maradtunk volna, enerváltan és sok-sok hibával futballoztunk. Ellenfelünk dominált ebben a periódusban és már a 4. percben bevették a kapunkat. A gól után kezdtünk éledezni, ahogy telt az idő, úgy vettük fel a meccs ritmusát, támadóbbá vált játékunk és a 18. minutumban Váradi Kolos révén sikerült egyenlítenünk. Akár át is vehettük volna a vezetést, ha értékesítjük helyzeteinket, de a befejezéseknél nem voltunk elég higgadtak. A szünetet jelző sípszó előtt ismét megzördült a hálónk, így egygólos hátránynál mehettünk pihenőre.

A térfélcserét követően magasabb fokozatba kapcsoltunk, nyomás alá helyeztük ellenfelünket, de hiába a fölény, főleg a mérkőzés hajrájában, a labdát sehogy sem tudtuk a vonalon túlra juttatni. Ezzel oda lett a veretlenségünk, de a lényeg, egy jó meccset játszottunk, amely jól szolgálja gyerekeink fejlődését.

Vármegyei U-13 C 7. forduló

DASE – Olasz FS Piros: 1-2 (1-2)

DASE: Baráth – Képíró, Szabó, Nyeste, Borsi, Galambos, Szász, Váradi, Dobi

Cserék: Csáky, Simonka, Tóth-Gera, Losonczi, Tóth B.

Edző: Derecskei Ádám

Gólszerző: Váradi 18’

Derecskei Ádám: A mai mérkőzésen egy olyan ellenfél ellen léptünk pályára, akiktől számítottunk a jó játékra, tudtuk, hogy nyerni szeretnének. Ennek ellenére álmosan kezdtünk, hibát-hibára halmoztunk, ennek pedig meg is lett a következménye. A bekapott gól után feljavult a játékunk, lendületesebben futballoztunk és sikerült egyenlítenünk. A folytatásban sok helyzetet kidolgoztunk, de egyet sem tudtunk értékesíteni, ráadásul ismét hátrányba kerültünk. Szünetben átbeszéltük, miben kell változtatnunk, de a helyzetkihasználással továbbra is hadilábon álltunk. Hiába szorítottuk be ellenfelünket kapuja elé, fölényünk gólokban nem mutatkozott meg. A mai találkozó egy kiváló visszajelzés volt arról, hogy hol is tartunk, illetve mi az, amiben még fejlődnünk kell. A gyerekeknek is kiváló példa, hogy minden egyes mérkőzésbe 110 százalékos akarattal kell beleállni, ugyanis csak akkor tudnak fejlődni egyénileg és csapat szinten is. Ezt leszámítva örülök, hogy egy ilyen mérkőzést tudtunk játszani, mivel az ilyen mérkőzések után tudunk előre lépni és tovább fejlődni.