Simán nyertünk

A Debreceni Egyetem alakulata a jászberényi diadalt követően a tabella második helyét foglalja el.

Többhetes szünet után a DEAC női röplabdacsapata vasárnap ismét pályára lépett az NB II Keleti csoportjában. Kuszkó Zsolt tanítványai az előző két bajnokiján alulmaradó Jászberény otthonában vizitáltak.

Az első szett viszonylag sokáig kiegyenlített küzdelmet tartogatott, ám a hajrában egy 8:2-es sorozatnak hála eldöntöttük ezt a periódust (18:25). A második játszma derekán néggyel vezettünk (6:10). Ezt követően egyre jobban kinyílt az olló, végül ezt a szakaszt is hétpontos különbség húztuk be (18:25). A harmadik játékrészben sem változott a meccs képe, így ezt a felvonást 25:15-re nyertük, ezzel pedig a találkozót 3:0-s diadallal zártuk.

A meccs előtti utolsó edzés fantasztikus volt. Abban bíztam, hogy az akkor nyújtott teljesítményt megismétlik a lányok. Elégedett vagyok, szinte minden játékelemben azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk, egyedül a nyitásrontás volt sok. Nagyon büszke vagyok a csajokra, hatalmas akarattal játszottak, csak így tovább! – összegzett Kuszkó Zsolt vezetőedző.

A jászberényi diadal után együttesünk a tabella második pozíciójából várja a folytatást. A DEAC következő összecsapása december 8-án lesz, ekkor az MVSC-t fogadja a DESOK-ban.

NB II Keleti csoport
Jászberény-DEAC 0:3 (18:25, 18:25, 15:25)

Fotó: Szolnoki László