U16-os csapatunk végig egyenrangú ellenfele volt a bajnokaspiránsnak, helyzeteivel most jól sáfárkodott és másodjára is legyőzte a III. ker. TVE alakulatát.
Az egyik legnehezebb kihívás várt Szabó Márton tanítványaira szombat délután, ugyanis a bajnoki címre pályázó listavezetőt, a III. kerületieket fogadták a Sportcampuson. Az első körben sikerült elkapni a fővárosiakat, bár az utóbbi meccseken nem jöttek az eredmények, bíztunk abban másodjára is a mieink ünnepelhetnek a mérkőzés végén.
Jó ritmusban kezdtünk, szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, nem álltunk be védekezni, bátran támadtunk. Abszolút partiban voltunk a lila-fehérekkel a pályán nem látszott, mely alakulat az első és mely az utolsó. A fővárosiak is többször próbálkoztak eljutni a kapunkig, de védelmünkön nem találták a rést, mint ahogy mi sem az övékén, így kevés helyzetet lehetett feljegyezni. A 34. percben viszont gólt ünnepelhettünk, Tóth Bence megzörgette a hálót. Még fel sem ocsúdtak a vendégek, két minutum elteltével Tóth Bence ismét villant és másodjára is a vonalon túlra juttatta a labdát. Ellenfelünk tett néhány kísérletet, hogy visszajöjjön a meccsbe, de kapunk nem került veszélybe, így megnyugtató előnnyel mehettünk szünetre.
A térfélcserét követően is egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, felváltva támadtak a csapatok, de kevés helyzetet lehetett feljegyezni. Próbálta ránk erőltetni akaratát a III. kerület, ám álltuk a sarat. A 70. percben megfogyatkoztunk létszámban, Lengyel Levéd utolsó emberként szabálytalankodott, villant a piros és mehetett idő előtt zuhanyozni. Innentől a vendégek domináltak, nyomás alá helyeztek minket, védelmünk azonban tökéletesen működött. A 88. minutumban végül csak sikerült bevenniük a kapunkat, de egygólos előnyünket megőriztük a hármas sípszóig és bravúrgyőzelmet arattunk.
MLSZ Országos U16 Alap 17. forduló
DEAC – III. ker. TVE: 2-1 (2-0)
DEAC: Elek – Spadafora (Kállai 87’), Sárközi, Pindicska, Vass (Aczél 75’), Tóth B., Bencze, Horváth (Berki 58’), Varga, Patai, Lengyel
Vezetőedző: Szabó Márton
Gólszerző: Tóth B. 34’, 36’
Szabó Márton: A játékunkkal a korábbi meccseken sem volt gond, megvoltak a lehetőségeink, de a befejezésekkel hadilábon álltunk. Ma volt a legkevesebb helyzetünk és kétszer betaláltunk. Védekezésünk rendben volt, a második félidőben emberhátrányba kerültünk, fölényben volt ellenfelünk, de nagyot küzdöttek a srácok és egygólos előnyünket sikerült megtartanunk. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
