U13-as csapatunk hálója mind a négy negyedben megzördült, a Nyíregyházáé egyszer sem, így a negyedik párharcot is a szabolcsiak nyerték.
Negyedjére mérte össze erejét ebben a bajnoki évben Balla Imre alakulata a Nyíregyházával. Az első három párharcot a szabolcsiak nyerték, de a meccseken partiban voltunk velük, legutóbb kevés hiányzott a győzelemhez. Bíztunk abban, az utolsó összecsapás végén sikert ünnepelhetnek ifjoncaink idegenben.
Sajnos nem úgy indult a meccs, ahogy reméltük, már a 2. percben kapitulált védelmünk. A házigazdák diktálták a tempót, mi sehogy sem tudtuk elkapni a fonalat, döcögött gépezetünk, sok volt a hiba, a pontatlanság. Ennek ellenére volt egy-két komolyabb helyzetünk, de a befejezéseknél nem voltunk elég higgadtak. A második negyedben is betalált a Nyíregyháza, így kétgólos hátránnyal mentünk nagyszünetre.
A folytatásban is visszafogott teljesítményt nyújtottunk, elég fáradtan mozogtunk a pályán, mintha a meleg megviselte volna ifjoncainkat. A szabolcsiak viszont kellően élesek voltak és az 53. percben harmadjára is bevették a kapunkat. Ezzel el is dőlt a párharc, nem érződött, hogy visszatudnánk jönni a meccsbe. Az utolsó etapban kapusunknak még egyszer ki kellett szednie a hálóból a labdát, így négygólos vereséget szenvedtünk.
MLSZ Országos U13 Északkelet 22. forduló
Nyíregyháza Spartacus – DEAC: 4-0 (1-0, 1-0, 1-0, 1-0)
DEAC: Kiss Cs. – Galambos, Nagy Zs., Szakál, Szűcs, Fodor, Kulcsár, Kondor, Seres
Cserék: Takács, Gyetkó, Petró, Stekler, Harsányi, Csigai
Vezetőedző: Balla Imre
Balla Imre: Az egész meccsen enerváltan, fásultan futballoztunk, lassúak, körülményesek voltunk, így még nem láttam játszani a gyerekeket. Ellenfelünk éles volt, hamar megszerezte a vezetést, mind a három játékrészben betalált. Bár visszafogott teljesítményt nyújtottunk, az első két negyedben akár fordíthattunk volna. Többet vártam a csapattól a mérkőzés előtt, remélhetőleg a mai gyenge produkció csak egyszeri alkalom volt.
