Elégedetten utazhattunk haza

Rutinos védőnk szerint remekül alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez.

Fontos meccset húzott be a DEAC vasárnap: Kisvárdán vendégszerepeltek Urbin Péter tanítványai, akiken látszott, éhesek a sikerre. Egészen hamar, már a 6. percben vezetést szereztek a debreceniek Olíver Tochukwu révén. Az sem vetette vissza a fekete-fehérek teljesítményét, hogy tíz emberre fogyatkoztak, Vincze Ákost állították ki a 14. percben.

Tovább nyomott a Debreceni Egyetem alakulata, mely még a szünet előtt növelte előnyét, ismét Tochukwu volt eredményes. A térfélcserét követően már nem változott az eredmény, 2-0-ra győzte le a DEAC a Kisvárda II-t.

Sikerének hála előzött a tabellán az egyetemi gárda, 58 ponttal a második helyen állnak Sándor Tamásék. A szintén a bajnoki címre hajtó Karcag nem hibázott, 2-1-re verte a Füzesabonyt, így 61 egységgel továbbra is őrzi első helyét. A Putnok 0-0-s döntetlent ért el a kis Loki ellen, jelenleg 57 ponttal a harmadik pozícióban van.

Jól kezdtük a mérkőzést, korán előnybe kerültünk. Utána a kiállítás sem törte meg a lendületünket, próbáltuk a helyén kezelni a történteket és a továbbiakban is határozottan fellépni. Elterveztünk egy stratégiát, amin idő közben változtatni kellett, de jól alkalmazkodtunk és másodjára is sikerült betalálnunk. Azt kaptuk, amire számítottunk, kemény találkozón vagyunk túl, ám álltuk a sarat, motiváltak voltunk, aminek meg is lett az eredménye, elégedetten utazhattunk haza – tekintett vissza védőnk, Ujvárosi Ádám.

Rutinos játékosunk szerint egyben van a csapat, egymásért is küzdenek, és a bajnokság hajrájában is megpróbálják a maximumot kihozni magukból, illetve a helyzetükből.

Három forduló van még hátra az NB III Északkeleti csoportjának 2024/25-ös kiírásából, a DEAC legközelebb május 11-én, vasárnap 17 órától az Eger csapatát fogadja a Dóczy utcai sportcampuson.