Következik a forduló, amikor minden eldől

Sándor Tamásék bíznak benne, hogy minél többen kilátogatnak utolsó bajnoki mérkőzésükre.

Sorsdöntő fordulóval zárul az NB III 2004/25-ös kiírása a DEAC számára. Az Északkeleti csoportban szereplő egyetemi gárda mesés szezont futott, aminek hála még mindig van esélye a bajnoki címre. Ám nem a saját kezében van a sorsa, hiszen nem elég megnyernie a vasárnapi DVTK II. elleni derbit, az első helyhez az is kell, hogy a listavezető Karcag kikapjon hazai pályán a Hatvantól.

Amint azt a DEAC csapatkapitánya, ifjabb Sándor Tamás elmondta, elsősorban arra koncentrálnak, hogy diadallal koronázzák meg az idényüket, de emellett természetesen reménykednek benne, hogy legfőbb riválisuk rossz napot fog ki.

Egy másodikszámú csapattal fogunk találkozni, amelynek a helyzete mindig speciális. Fiatalok alkotják a diósgyőri együttest, hektikus teljesítményt nyújtanak, ezzel együtt meg tudják nehezíteni ellenfeleik dolgát, ősszel mi is megégtünk az otthonukban. Okosan, taktikusan kell játszanunk, mindenképp győzelemmel szeretnénk zárni a szezont, pláne hazai pályán, bízunk benne, hogy minél többen buzdítanak majd minket a helyszínen. Nem akarjuk, hogy rajtunk csússzon el az esélye a bajnoki címnek – fogalmazott középpályásunk, majd hozzátette, szeretnék, ha tovább küzdhetnének és hosszabbra nyúlna a szezonjuk.

Sándor Tamás az egész bajnokság alatt kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és ott tudott lenni összes eddigi mérkőzésükön, beleértve a kupaküzdelmeket is.

Szerencsére nem vagyok sérülékeny, és a sárga lapok miatt sem kellett aggódnom, örülök, hogy a pályán erősíthettem a csapatomat mindvégig. Azon voltam, és vagyok, hogy ha úgy adódik, a meccseken, az öltözőben és azon kívül is a társaim és a szakmai stáb segítségére legyek – mondta a csk.

A DVTK II. és a DEAC május 25-én, vasárnap 17 órától mérkőzik meg a Dóczy utcai sportcampuson. A diósgyőriek 29 fordulót követően 37 ponttal a tabella nyolcadik helyén állnak. A debreceniek 20 győzelmet, négy döntetlent és öt vereséget könyvelhettek el eddig, 64 egységet szerezve a másodikok. Egyik fiaskójukat épp a DVTK II. ellen szenvedték el, 2-1-re maradtak alul novemberben Miskolcon.

NB III Északkeleti csoport, 30. forduló
DEAC-DVTK II.
Május 25., vasárnap 17 óra, Dóczy utcai sportcampus