Edzőmeccs és kupamérkőzés is jön a bajnoki rajt előtt

Mándi Norbert vezetőedző úgy véli, ha a Debreceni Egyetem alakulata diktálja majd a tempót, akkor nem jelenthet gondot a továbbjutás kiharcolása.

A jövő héten elrajtol az NB I/B, a pontvadászat indulása előtt pedig kétszer is pályára lép még a DEAC kézilabdacsapata ezen a héten. Mándi Norbert legénysége csütörtökön 18.30-tól a tiszavasváriakkal játszik felkészülési mérkőzést a Kecskeméti János Sportcsarnokban, míg másnap a füzesabonyi kupameccs következik. Mindkét összecsapáson elvárható játékosainktól a győzelem, hiszen a riválisok az NB II-ben szerepelnek. A Magyar Kupában egy találkozón dől el a továbbjutás kérdése, a versenykiírás szerint döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú egyesület várhatja a következő kör sorsolását.

Az edzőmeccseken javuló formát mutattunk, szerencsére a tréningeken gyakorolt játékelemeket is egyre többször megvalósítottuk. A békési tornán a nyitott védekezésünk kiválóan működött. Az is örömteli volt, hogy a megszerzett labdákból sok könnyű gólt lőttünk. Nem becsüljük le a füzesabonyiakat, vannak információink róluk, de főleg a saját dolgainkra szeretnénk összpontosítani. Amennyiben azt a gyors tempót tudjuk diktálni, ami jellemző ránk, akkor nem hiszem, hogy veszélyben forogna a sikerünk. Az előző idényben szépen meneteltünk a Magyar Kupában, örülnénk, ha ezt megismételnénk. A legutóbbi szezonban két NB I-es riválissal is összecsaptunk, az Egert búcsúztattuk is, míg a Gyöngyös dolgát megnehezítettük. Nem bánnám, ha idén újra összekerülnénk olyan alakulattal, amely a legmagasabb osztályban edződik. Az eddig elvégzett munka bizakodásra ad okot, de sosem lehet hátradőlni, ugyanis fejlődni mindig lehet. Kis tompaságot még érzek a srácokon, de ez a kemény munka miatt természetes. Igyekszem minden bevethető játékosnak bizonyítási lehetőséget adni a következő két mérkőzésen. A keretünk nem lehet teljes, ugyanis Bakó Ádám betegséggel, Kerezsi Ádám pedig sérüléssel bajlódik. Boros Tomi rehabilitációja remekül halad, de rá sem számíthatunk még – nyilatkozta Mándi Norbert vezetőedző.

A DEAC a bajnokság első fordulójában a Százhalombattát fogadja a DESOK-ban szeptember 6-án.

Felkészülési mérkőzés
DEAC-Tiszavasvári
2025. 08. 28. (csütörtök) 18.30, Kecskeméti János Sportcsarnok

Magyar Kupa 2. forduló
Füzesabony-DEAC
2025. 08. 29. (péntek) 19.00, Teleki Blanka Általános Iskola Sportcsarnok

Fotó: Derencsényi István