Pont nélkül zártuk az első vizsgát

U14-es csapatunk a bajnoki nyitányon a Szeged otthonában lépett pályára és szenvedett kétgólos vereséget.

Balla Imre ifjoncai első fellépésükre készültek, melyre a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként került sor. A hosszúra nyúlt felkészülés után srácaink nagyon várták már, hogy tétmeccsen bizonyítsák, jól megtanulták mindazt, amit az elmúlt hetekben tanultak.

Talán a hosszú utazás volt az oka, hogy elég álmosan kezdtünk, jött is korán az ébresztő, a 4. percben kapusunknak a vonal mögül kellett előhalásznia a labdát. Lassan kezdtünk éledezni, de még nem vettük fel a kellő fordulatszámot, ám már vezettünk néhány veszélyes támadást. Fokozatosan lendültünk játékba, a félidő derekától partiban voltunk a szegediekkel, és Laczkó Sándor révén a 37. minutumban sikerült egalizálnunk, így döntetlenre hoztuk le az első etapot.

Szünet után, bár voltak hibák a játékunkban, inkább mi domináltunk, de a házigazda is vezetett néhány veszélyes támadást. Az 54. percben sípolt a játékvezető és sokak meglepetésére a büntetőpontra mutatott, pedig nem történt szabálytalanság, de a Szeged köszönte és megint náluk volt az előny. Ez okozott némi zavart nálunk, ezt ki is használta ellenfelünk és öt minutum elteltével megint bevette a kapunkat. Próbáltuk legalább az egyik pontot megmenteni, de hiába, támadásaink hatástalanok voltak, így pont nélkül zártuk a szegedi túrát.

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 1. forduló

Szeged-Csanád GA – DEAC: 3-1 (1-1)

DEAC: Vékony – Kulcsár, Váradi, Laczkó (Harsányi 53’), Nagy Zs. (Petró 70’), Antal, Molnár (Szűcs 70’), Fodor (Csigai 70’), Galambos, Kondor, Seres (Lakatos 41’)

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerző: Laczkó 37’

Balla Imre: Eléggé megilletődötten kezdtünk, ezt hamar ki is használta ellenfelünk, de még szünet előtt sikerült egyenlítenünk, de ha pontosabbak vagyunk fordíthattunk volna. A második félidőben egy erősen véleményes büntetőből megint a Szeged volt eredményes. A harmadik kapott gól előtt játékosunkat ápolták, a belső védőnk vitte le a pályáról, de a játékvezető nem várta meg, hogy visszatérjen, tovább engedte a játékot. Bár vereséget szenvedtünk, de a mérkőzés egészét nézve, legalább egy pontra rászolgáltunk volna. A folytatásban sokkal agresszívebbnek kell lennünk, mert ebben fölénk nőtt ellenfelünk.