Mándi Norbert: Sosem könnyű a szezon első bajnokija

A tréner szerint a Debreceni Egyetem alakulatának többek között a gyors játékára kell építenie a Százhalombatta ellen.

A DEAC kézilabdacsapata néhány hónapja klubtörténeti sikert ért el azzal, hogy a harmadik helyen végzett az NB I/B-ben. A szépen csillogó bronzérem nem kényelmesítette el együttesünket, amely az új idényben is az élmezőnybe vágyik. Mándi Norbert legénysége a másodosztály első fordulójában a Százhalombattát fogadja, a bajnoki szombaton 18 órakor kezdődik a DESOK-ban. A Pest vármegyeiek legutóbb a 12. pozícióban zártak a pontvadászatban, ennek ellenére vezetőedzőnk szerint óriási hiba lenne, ha lebecsülnék őket.

Intő jel lehet, hogy a százhalombattaiak a tavasszal több szép eredményt is elértek – hangsúlyozta Mándi Norbert. – A nyáron akadtak változások a keretükben, de azok a kulcsemberek, akik maradtak, továbbra is meghatározó szerepet töltenek be. Sosem könnyű a szezon első bajnokija, ám abból sokat profitálhatunk, ha a ránk jellemző gyors kézilabdával rukkolunk elő. Arra a masszív védekezésre is szükség lesz, amit az előző edzőmeccseken bemutattunk, elöl pedig nem szabad egyénieskedni. Tavaly kiválóan kezdtünk, zsinórban hétszer nyertünk, bízom benne, hogy idén is hasonló rajtot veszünk. Nyilván a lényeges kérdések nem az elején dőlnek el, ettől függetlenül egy sikeres start mindig jót tesz az önbizalomnak – világított rá a szakvezető.

A csapatunk nem lehet teljes holnap, hiszen Kerezsi Ádám és Boros Tamás sem bevethető. A héten pedig eldőlt, hogy a nyáron leigazolt Konczos Máté a több játéklehetőség reményében az FTC Kézilabda Akadémiában folytatja a karrierjét.

A felkészülésünk bizakodásra adhat okot, többek között Békésen egy tornát nyertünk meg, míg a múlt héten az NB II-es Füzesabony csarnokában 44-21-re diadalmaskodtunk, ennek hála pedig várhatjuk a következő kör sorsolását a Magyar Kupában.

Örömmel láttam, hogy a nyári találkozókon folyamatosan lépkedtünk előre. Az szintén pozitívum, hogy az új taktikai elemek egyre olajozottabban működnek. Akadtak olyan találkozók, amelyeken gyengébben kezdtünk, de a hátrányunkat el tudtuk tüntetni, ez pedig jól mutatja a karakterünket. Fontos hangsúlyozni, hogy az edzőmérkőzéseken aratott győzelmek nem altathatnak el minket. Játékosként már megtanultam, hogy egy remekül sikerült felkészülés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a bajnokságban is brillírozik egy csapat – zárta mondandóját Mándi Norbert.

NB I/B 1. forduló
DEAC-Százhalombattai KE
2025. 09. 06. (szombat) 18.00, DESOK

Fotó: Szolnoki László