A második etapban eldöntöttük a meccset

Az első félidőben még nem tudta bevenni U14-es csapatunk az Eger kapuját, de szünet után Laczkó Sándor és Váradi Kolos megzörgette a hálót, ez pedig három pontot ért.

A bajnoki nyitányon nem szerzett pontot Balla Imre alakulata, viszont szombaton azzal a céllal léptek pályára, hogy hazai környezetben első győzelmüket ünneplik majd. Ehhez szintén vereséggel rajtoló Egert kellett két vállra fektetni a Sportcampuson.

Amint útjára indult a labda, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, támadólag léptünk fel, ám a kaputól 10-15 méterre rendre elakadtak attakjaink. A vendégek hátsó alakzata biztosan állt a lábán, nem nagyon találtuk a rést a védelmükön. Időnként megpróbált átjutni térfelünkre ellenfelünk, ám ezeket a kísérleteket rendre megakasztottuk. Hiába voltunk azonban fölényben, a kaput nem sikerült bevennünk szünetig.

Fordulás után is mi domináltunk, az Eger térfelén tartottuk a labdát, benne volt a levegőben, hogy előbb-utóbb bevesszük a kapujukat. Nem is kellett sokat várni a vezető találatra, az 51. percben Laczkó Sándor a tizenhatoson belül egy szép csel után kilőtte a hosszú alsót. Három minutum elteltével már kettővel mentünk, Laczkó szabadrúgását Váradi Kolos váltotta fejjel gólra. A folytatásbab csapkodó volt a játékunk, de győzelmünk egy pillanatig nem forgott veszélyben, előnyünket biztosan őrizve tartottuk itthon mindhárom egységet.

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 2. forduló

DEAC – Eger LS: 2-0 (0-0)

DEAC: Vékony (Kiss Cs. 70’) – Lakatos (Seres 41’), Kulcsár, Nagy Zs. (Harsányi 70’), Váradi, Laczkó, Molnár (Szűcs 72’), Fodor, Galambos (Stekler 72’), Antal (Csigai 17’), Kondor (Petró 70’)

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Laczkó 51’, Váradi 54’

Balla Imre: Nagyon akartak a gyerekek és ez időnként átfordult kapkodásba, ez pedig azt eredményezte, hogy sokkal több hibával játszottunk, mint előző héten. Mindezek ellenére végig kontrolláltuk a mérkőzést, sokat birtokoltuk a labdát, viszont nem mindig tudtuk megtartani. Hátul stabil volt az Eger, nehezen tudtuk feltörni védelmüket, helyzeteinket pedig nem tudtuk értékesíteni. Szünet után megtört a jég, kétszer is bevettük ellenfelünk kapuját és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Biztató volt a játékunk, de van még mit csiszolni rajta. Gratulálok a csapatnak!