A Vármegyei I. osztály 6. fordulójában második számú labdarúgócsapatunk tizenkétgólos győzelmet aratott a Létavértes ellen.
A bravúros, Hajdúszoboszló elleni siker után egygólos vereséget szenvedett legutóbb Korhut Mihály legénysége. Fiókcsapatunk hazai pályán, a Létavértes ellen szeretett volna visszatérni a győztes útra.
Az már hamar kiütközött, a két csapat között ezen a napon nagy a különbség, amint útjára indult a labda, nyomás alá helyeztük ellenfelünket. Hamar kapituláltak a piros-fehérek, a 3. percben Légrádi Máté mattolta védelmüket. Az újabb gólokra sem kellett sokat várni, a 8. minutumban már kettővel vezettünk. Előbb Tar Kristóf talált be, majd a vendégek középkezdése után Bora Péter növelte előnyünket. Hatalmas volt a fölényünk, a 17. percben Tar Kristóf második gólját jegyezhette, ám egyszer eljutott a kapunkig a Léta és szépített. Tar Kristóf hamar válaszolt, így megnyugtató, négygólos előnnyel mehettünk pihenőre.
A meccs lényegében eldőlt, de szünet után sem lassítottunk, az 50. minutumban Szopkó Vince villant és már öt volt közte. Egy térfélen zajlott a játék, a vendégek szinte csak védekeztek, de nem bírták a nyomást, a 60. percben Vadon Márton is beköszönt, kis idő elteltével pedig Nagy Attila is feliratkozott a gólszerzők közé. Nem álltunk le, továbbra is jó ritmusban futballoztunk, ennek eredménye, hogy a hátralévő időben még négyszer zörgettük meg a hálót, Szopkó duplázott, illetve Zsolczai Gábor és Nagy Attila találtak be, ezzel kialakult a 12-1-es végeredmény.
Vármegyei I. osztály felnőtt 6. forduló
DEAC-II – Létavértes SC’97: 12-1 (5-1)
DEAC-II: Kovács (Osztotics 52’) – Fischer (Nagy A. 46’), Oláh (Zsolczai 46’), Bora, Pirka, Tar (Szopkó 46’), Légrádi (Vadon 46’), Grecskó (Kecskés 46’), Bényei, Kőrizs, Almási
Edző: Korhut Mihály
Gólszerzők: Légrádi 3’, Tar 7’, 17’, 39’, Bora 8’, Szopkó 51’, 75’, 76’, Vadon 60’, Nagy A. 64’, 90’, Zsolczai 85’
Korhut Mihály: Nagyarányú győzelmet arattunk, gratulálok a csapatomnak, illetve a Létavértesnek is, hogy végig kitartottak és próbálkoztak.