Második számú labdarúgócsapatunk magabiztos játékkal, helyzeteiből hármat értékesítve győzte le hazai pályán a Téglás együttesét.
A szerdai győztes derbi után szombaton újabb feladat várt Korhut Mihály alakulatára, amely játéknapon a közvetlen rivális Téglás érkezett a Böszörményi úti Campusra. Sokat érhetett az újabb győzelem, ugyanis abban az esetben, ha fiókcsapatunk begyűjti a pontokat, zárkózhatott volna az élmezőnyhöz.
Nagy elánnal kezdtünk, az első perctől próbáltuk érvényesíteni akaratunkat, nyomás alá helyezni ellenfelünket. Az első gólra sem kellett sokat várni, a 8. minutumban Kovács Kornél mattolta a téglási védelmet. Mi domináltunk, birtokoltuk többet a labdát, sok helyzetet kidolgoztunk, ám ezek ki is maradtak. Nem úgy a 28. percben, ekkor Légrádi Máté vette be a kaput. A vendégek próbáltak faragni a hátrányon, ám erre nem sok esélyt adtunk nekik. Szünetig elléphettünk volna, ám lehetőségeinket nem tudtuk értékesíteni, így kétgólos előnnyel mehettünk pihenőre.
A térfélcsere után sem változott a játék képe, továbbra is mi voltunk fölényben, ráadásul ellenfelünk idősebb játékosai kezdtek fáradni, nem bírták fiatalos tempónkat. Kapura veszélyesen futballoztunk, ám gólt mégis a piros-kékek jegyezhettek, akik faragtak a hátrányból. Egy gól nem előny, tudta ezt Bartók Csaba, aki csereként meghálálta mestere bizalmát és a 88. minutumban bebiztosította győzelmünket.
Remek hetet tudhatunk magunk mögött, két meccsen léptünk pályára, bezsebeltünk hat pontot és tarjuk a lépést az előttünk lévő gárdákkal.
Vármegyei I. osztály felnőtt 10. forduló
DEAC – Téglás VS: 3-1 (2-0)
DEAC: Kovács M. – Kovács K. (Papp G. 90’), Oláh, Bora (Zelicskovics 90’), Juhász (Szilágyi 90’), Pirka (Dudás 81’), Tar (Fischer 81’), Légrádi (Dari 65’), Grecskó, Kőrizs, Zsolczai (Bartók 65’)
Edző: Korhut Mihály
Gólszerzők: Kovács K. 8’, Légrádi 28’, Bartók 88’
Korhut Mihály: Taktikánk, amit erre a meccsre kidolgoztunk, jól ült, fiatalos lendületünkkel uraltuk a meccset, jól játszottunk, megnyugtató előnyre tettünk szert. Mi irányítottunk, sok helyzetet kidolgoztunk, bár szépített ellenfelünk, győzelmünk nem forgott veszélyben, ráadásul harmadszor is bevettük a kaput. Gratulálok a fiúknak, a Téglásnak pedig sok sikert kívánok a folytatásban.
